Döbbenten vettem tudomásul a múlt péntek reggel, hogy ami előző nap tizenhárom lej volt, aznapra harminc banival „meghosszabbodott".
2014. április 02., 20:152014. április 02., 20:15
Azonnal lehordtam a kis eladónőt, aki – becsületére legyen mondva – szépen kivárta a tirádám végét, majd halkan bejelentette, hogy reggel érkezett a drágítási utasítás. Szúrópróbákat végeztem más üzletekben is, ugyanaz a helyzet.
Hát igen, ez sem valami újdonsült szokás, gyakorolják már elég régen. Elsősorban karácsony előtt pöccintenek egy jókorát az árakon, hogy majd a „kötelező\" újesztendei emelésekkor már ezeket az eleve nagyobb számokat vigyék feljebb. Most is ez történt: a lassan nálunk is népszokássá váló hétvégi bevásárlást akarták egy emeléssel elcsípni, hogy aztán a sokat hangoztatott hét eurocentes üzemanyag-járulék – vagy mi a csuda, mert még azt sem döntötték el, minek is nevezzék ezt az újabb sarcot – a már megemelt árhoz járulhasson.
Magamban végigmondtam az országra, a kormányra, az elöljárókra és a mögöttük lógó nyelvvel loholó utánjáróik számára bespájzolt jelző- és metaforakészletemet, aztán megnyugodtam: nincs mit tenni, kutyából legföljebb ehetetlen kutyaszalonna lesz, vagy elfogadjuk, hogy a ragadozók paradicsomában élünk, vagy mehetünk melegebb (hidegebb?!) vidékekre.
És mégsem tudok tartósan nyugodt maradni, mert ha meglátom valamelyik illetékes korifeus álszent képét, ahogy elkezdi a magyarázkodást miszerint csakis a nép, az istenadta nép javát szolgálja mindenféle áremelés, akkor megint rám jön a happáré, és kapom elő a stílusfordulatokból évek során kialakított készletemet, holott csak jobb volna ésszerűen gondolkodnom, örvendezve, hogy legalább a fő-fő intézők próbálnak meggyőzni arról, menynyire jó nekem és mindannyiunknak az, amiről mindenki tudja, hogy rossz.
Mert a kisebb muftik, mint például szülővárosom egyre önkényesebben viselkedő polgármestere előbb azt gondolta, megengedheti magának az egyszerű hallgatást arra a kérdésre, hogy a napfényre került harmincmillió eurós hőközpontbírságot ki fogja megfizetni, végül salamoni kitérőt talált: lehet, nem is lesz bírság.
Ez van: a ragadozó nagy-, közép- és kisvadak jól tudják, hogy saját területükön cserkészgetnek, egyenesen paradicsomnak nevezve azt. Az áldozatok meg örüljenek, ha ízlik az ebéd, ha reggel még felébrednek, mert másnap ki tudja, a vadászoknak mire jön gusztusuk, gyomrukból pedig csak kiút van, visszaút semmiképpen sem!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!