Hirdetés

Presztízsharc

Újabb, kizárólag a biztonságunk szavatolása érdekében kidolgozott intézkedéscsomag bevezetése előtt állunk: az új európai vetőmag-szabályozási tervezet megóv minket a kétes eredetű kerti növények előre nem látható egészségügyi kockázataitól.

Babos Krisztina

2013. május 22., 09:272013. május 22., 09:27

Mert ugye ki tudja, miféle szörnyű nyavalyák titkos hordozója a kizárólag háztáji gazdaságokban termesztett, nálunk évszázadok óta honos sok, sok régi fajta.

Mindenképp gyanús például a kormosalma, mely úgy képes termést hozni, hogy sem permetezést, sem metszést nem igényel, különleges ízű, savanykás gyümölcse pedig hűtőkamra és vegyszerek nélkül is képes tavaszig elállni. Az apró szemű, zöld büdöskűpaszullyal sem lehet minden rendben, a legvalószínűbb az, hogy valami eddig nem ismert függőség okozója, hisz a háziasszonyok nem bírnak lemondani róla annak ellenére, hogy nagyon keveset terem. Kellemes íze, valamint az, hogy egyszerre fő meg a többi hozzávalóval, nyilván nem lehet ok arra, hogy falun kizárólag ebből a fajtából hajlandóak főzni a kemencében, kevergetés nélkül készülő sóletet.

A veszély elhárítása érdekében most az Európai Unió illetékes hatóságai kidolgoznak egy kódexet, melyben felsorolnak minden olyan növényt, amit ajánlatos fogyasztani, a többit pedig kitiltják a kereskedelemből. Ezen fajták magját csakis a kijelölt forgalmazóktól lehet majd beszerezni. A növények nem hoznak csíraképes magokat, ezért minden évben újabb szaporítóanyagot kell vásárolni az elfajzás megelőzése érdekében. Kicsit érzékenyek lesznek ugyan, ezért viszonylag magas lesz a vegyszerigényük, de erre a problémára is tudják a megoldást: állnak már a gyártósorok, ahol a kártevők elleni küzdelemhez szükséges permetszereket előállítják.

Persze, mindez ideiglenes intézkedés, és már nem várat magára sokáig a leleplezés: tulajdonképpen kamu volt a madárinfluenza és a kergemarhakór-hisztéria is, nem igaz, hogy kevésbé finom a görbe uborka, mint az egyenes, és csak viccnek szánták azt is, hogy összevásárolták, majd bezárták a cukorgyárainkat azért, hogy előnyhöz juttassák az importőröket.

Nincs messze a bejelentés: befejezi ténykedését az EU vezető fórumaiba beszivárgott Orwell-ellenes, hiúságában mélységesen megbántott alkotócsoport, miután elérte célját: bebizonyította, hogy az ünnepelt író valójában egy tehetségtelen, fantáziátlan, szürke kis senki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés