Nagyjából mindenki tudja, hogy siránkozni a legkönnyebb, mégis mindannyiszor elhisszük a folyton panaszkodóknak, mennyivel rosszabb nekik, mint bárki másnak.
2013. május 15., 10:442013. május 15., 10:44
Gondolok azokra is, akiknek minden mondata úgy kezdődik, hogy de jó is egyeseknek, de azokra is, akik a rinyálásnak épp az ellenkezőjével, a hőzöngéssel kezdik, amikor pedig elérik a céljukat, azonnal kinyitják a panaszáradat csapjait.
Ha netán valaki még azon töprengene, hol találhat ilyen emberfajtát, ne törje magát, nézzen mindig az épp hatalmon lévőkre. Kortól, nemtől, párttól függetlenül. Amíg a partvonalon kívül ácsorognak, nagyon jól tudják, hogyan kellene eredményesen játszani, annyi gólt rúgni, hogy azt legföljebb az elektronikus számláló tudná számon tartani; hogy lehetne varázsos gyorsasággal feltörni a világ legjobbjai közé, de ha az ilyen kibicek – véletlenül vagy nem is olyan véletlenül – pályára kerülnek, a meglévő két bal lábuk mellé mintha hirtelen még vagy négy hasonló nőne ki. Elkezdik a csetlés-botlást, orra esnek, helyben futnak, a labdától pedig babonásan óvakodnak. S ha valaki kérdi, mi történt, akkor rákezdik: aki nincs a pályán, az nem is tudja, milyen nehéz egy eleve elszúrt helyzetet kijavítani, a megbundázott eredményt jobbra fordítani, nedves talajon szaladni egy olyan labda után, ami mások lábától nem is látszik... Ismerős ugye? Most is, miután kezét-lábát nem kímélve törtetett előre a sok ígérettől vakítóra fényezett pártszövetség, és miután – épp ezért – olyannyira túlnyerte magát, hogy moccanni is alig bírt a kapott és elnyelt voksoktól, elkezdte mondogatni, hogy nem addig a! Kormányon nem úgy van, mint ellenzékben, ott könnyen beszél az ember, szépen lát mindent, de amikor belecseppen, akkor kiderül, hogy ólomnehéz az, ami pehelykönnyűnek tűnt. És egyáltalán: hogyan is lehet öszszetéveszteni a kampány jelszavait az országért való, mindennapos gürcöléssel?! Meg aztán mit türelmetlenkedik ez a telhetetlen népség?! Nem megígérték, hogy majd megoldódik?! Mikor? Majd! Úgyis észreveszi mindenki. Ezt szajkózták a kormánybukta előttiek is: ők vállalják a nehezét, milyen könnyű másoknak!
De ha egyszer olyan kutya nehéz a kormányzás, akkor miért is tülekednek annyira a közelébe? Nem volna esetleg könnyebb kortól, nemtől, párttól függetlenül olyan valakiket találni, akik nem siránkozni-panaszkodni, hanem tenni próbálnának meg valamit? Vagy az túl egyszerű volna?!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!