2009. július 16., 10:172009. július 16., 10:17
Milánói barátaim mindig rosszallóan mesélték, hogy Dél- és Észak-Olaszország között soha nem épül meg a második vasútvonal, bár a kormány kétévente elkülöníti a pénzt erre a célra. De a déliek az egész összeget tervekre, megbeszélésekre, elegáns konferenciákra és a köztük levő sziesztákra költik... Én mégis mindig úgy éreztem, azok az emberek, ott, a napfényes délen, tudnak élni. Szóval nem erre a fajta semmittevésre gondolok, hanem arra, ami minálunk dívik, a görcsös munkakerülésre, a csak azért is dologtalanságra, nem hagyom magam átverni – úgyse csinálok semmit hozzáállásra.
Arra, amikor megszakadt a vezeték, a gombostűfejnyi résen lövellt a víz pillanatok alatt elárasztva a házat, és nem találtuk a fővezeték elzáróját. A sürgősségi csoport komótosan éppen akkor érkezett, amikor már felhagytunk minden reménnyel. Látva, hogy helyben futunk, a szaki ráérősen fennebb tolta a sapkáját, és így szólt a mellette bámészkodó legénykének: nem kell sietni, a nyolc órából kitelik.
Azóta többször is rám köszönt ez a nyolc órát töltsük el valahogy, erősen sok energiát belefektetve abba, hogy ne tegyünk semmit, s ha mégis, azt is groteszkül lassan. Legutóbb a postás néni cövekelt le az ajtóban, s mondta megállíthatatlanul sérelmeit. A kolléga hasztalan próbált behatolni saját irodájába, a lamentáló falanx folyton útját állta. A sokadik kísérletre emeltebb hangon próbálta eltávolítani az ajtóból az élő és mozdíthatatlannak tűnő akadályt, mire a néni enerváltan szólt rá: mit idegeskedik, fiatalember, a nyolc órából kitelik.
Semmi bajom a postásokkal, újságkihordókkal, hiszen nélkülük én is pusztába kiáltoznék, homokra írnék, de mégis az újságkihordó hölgy ütötte ki nálam a biztosítékot. Mert egyszerűen napokig nem hozott újságot. Sejtettük, hogy van valami perverz összefüggés az időjárás és a napilap késése között, a durva igazság mégis mellbe vágott. Amikor ugyanis összefutottunk, és az újságról érdeklődtem, annak ezért fizetett kihordója kikérte magának és kifakadt: nem bolondult meg, hogy szakadó esőben, villámlás és égszakadás közepette, sártengeren és tócsákon átgázolva hordozza nekem az újságot. Így mondta, szó szerint, hogy ő nem bolondult meg. Szerintem is, inkább mi, akik nem csak a derűs napokra fizettünk elő a lapra. Arra jutottam, ezentúl én is csak akkor dolgozom, ha a szél se lebben.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok