2009. november 23., 11:322009. november 23., 11:32
Ami azért kissé szomorú, még akkor is, ha a „harmadik út” képviselője, Crin Antonescu is szép eredményt ért el. A nagyarányú részvétel és a számos csalási kísérlet is jelzi: az elnökválasztás nem csupán a pártok, de a polgárok számára is hatalmas téttel bír. Magyar szempontból ugyanakkor ismét csak nem sikerült a mozgósítás: a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyék adatai jelzik, hogy a magyar közösség nem érezte a „sajátjának” az elnökválasztást.
Egyik jelölt ígéretei sem hatották meg, még úgy sem, hogy ezúttal is volt közöttük magyar. A székelyföldieket a jelek szerint egyik magyar politikai oldal sem bírta meggyőzni: sem az MPP, amely a jelenlegi államfő mellett állt ki, sem az RMDSZ, amely Kelemen Hunor személyében olyan jelöltet állított, aki nem rendelkezik a nagy „öregekéhez” hasonló ismertséggel és elismertséggel a magyarok körében. És nem csupán: nem biztos, hogy Borbély Lászlót vagy Frunda Györgyöt ugyanúgy ki merték volna hagyni az államfőjelöltek tévévitájából, mint ahogy azt Kelemennel tették.
Mindemellett az RMDSZ-nek jelölési politikája mellett általános politikáját, a magyarok felé megfogalmazott üzenetét sem ártana újragondolnia. Az elnökválasztás és a népszavazás eltérő részvételi adatai arra világítanak rá, hogy az ellenzéki szavazók egy része nem kívánta voksával legitimálni az alkotmányosság határán táncoló államfői kezdeményezést. A népszavazáson szinte borítékolható volt az igenek győzelme, ám ettől nem sok változik, hisz az csupán véleménynyilvánító jellegű.
Előre vetíti ugyanakkor, hogy Băsescu az eredményre hivatkozva továbbra is a parlament szerepének csökkentését állítja majd kampánya középpontjába. Aminek a folyománya az, hogy a posztkommunista PSD jelöltje kampányolhat majd a parlamentáris demokrácia elszánt védelmezőjeként. És az egészben az a legészveszejtőbb, hogy tulajdonképpen joggal.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok