2009. szeptember 09., 11:052009. szeptember 09., 11:05
Azóta ott már felépült az Ószer lakónegyed, a piac meg a villamosok végmegállójába költözött. A megközelítése így már jóval nehezebb lett, a város csaknem minden negyedéből legalább két tömegközlekedési eszközt kell igénybe vennünk. Én is csak a jóindulatú ellenőröknek köszönhetem, hogy nem kopott térdig a lábam, míg kiértem. Az a busz ugyanis, amiről azt hittem, a végmegállóig megy, az út felénél megfordult. Az éppen munka közben levő ellenőröktől kértem útbaigazítást, akik kicsit sem irigykedve mondták, messze van még innen az ószer. Majd kevés egyeztetés után megszántak, s felajánlották, menjek velük a villamoson, nem baj, hogy nincs több jegy nálam.
Ennek ellenére rendszeresen tömegek látogatnak ki szombatonként az árusokhoz. Belépő nincs, az árulni kívánók ingyen foglalhatnak helyet portékáiknak, bár ajánlatos a hajnali órákban kimenni, a meglehetősen nagy területen fekvő ószer így is helyhiánnyal küszködik.
A kínálat rendkívül nagy: van, aki úgy gondolja, valakinek jól jöhet az évekig a garázsban gyűjtögetett limlom, de akadnak kétes származású új ruhák és tisztítószerek is. A bóvliárusok is lehetőséget látnak benne, ha ott kínálják portékáikat. A nem hivatásos árusok, bármilyen tárgyat is áruljanak, 20–30 lejnél hiába kérnek többet, nem találnak vevőre.
Régiségkereskedők is rendszeresen felállítják standjukat, festményeket, régen használt eszközöket, kovácsoltvas tárgyakat árulnak. Mobiltelefont minden mennyiségben és minőségben lehet találni, háztartási, elektronikai cikkeket is. Az élelmesebbje ezek mellé áramfejlesztőt is visz magával, ahol a vevő kipróbálhatja a portékát.
Nincs szabály az ószeren. Kétféle ember létezik: eladó és vevő. Elvétve rendőröket is lehet látni, akik valószínűleg lopott áru után kutakodnak, bár én többnyire csak vásárolni láttam őket. Nincs használati utasítás, árcímke, lejárati határidő. Az alkudozás törvényszerű, a kockázatot mindenki maga vállalja. Talán ez lesz a jövő divatja a válságot elnézve, mellesleg környezetkímélő is, hiszen az árucikk gazdát cserélhet ahelyett, hogy időnap előtt a kukába kerüljön.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.