Önrendelkezés és szuverenitás

Az önrendelkezés elve szerint ugyanis – amely az első világháborút követően vált a rendezés alapelvévé, és amely alapján a győztes hatalmak szétverték az Osztrák–Magyar Monarchiát, illetve Magyarországot, mondván: minden népnek joga van eldönteni, milyen államhoz tartozzanak az általa többségben lakott területek, csak a magyarok nem dönthettek erről – a krími orosz többségnek jogában áll eldönteni, hogy egy olyan államhoz kíván csatlakozni, amelyről úgy érzi, veszélyeztetheti nemzeti identitását, vagy elszakad, és csatlakozik Oroszországhoz. A szuverenitás elve ugyanakkor alapvetően sérthetetlennek tekinti a határokat, és azok megváltoztatását csakis nemzetközi tárgyalások után, legeslegvégső megoldásként hajlandó elfogadni.

Már ha egyáltalán. A legfontosabbak ugyanis mindig a hatalmi érdekek. Ahogy Oroszország sem csak az ukrán nacionalisták által fenyegetett oroszok érdekében akarja saját ellenőrzés alá vonni a Krímet, hanem azért, mert annak birtokában bebiztosítaná stratégiai kijáratát a Földközi-tengerre, az Egyesült Államok vezette NATO és az Európai Unió sem elsősorban az ukránok iránti mérhetetlen baráti érzületből ragaszkodik Ukrajna területi épségéhez, hanem azért, mert nem szeretné, ha Oroszország ismét stratégiai előnybe kerülne.

Ráadásul tartanak attól, hogy ha most beadják a derekukat, Moszkva további egykori orosz befolyás alatt lévő államokat is megpróbál ismét saját érdekszférájába vonni. Másrészt vannak más olyan államok is, amelyekben szintén elszakadni kívánó nemzeti közösségek élnek: például Spanyolországtól a katalánok, Nagy-Britanniától a skótok akarnak elszakadni.

Az Európai Bizottság máris igyekszik olyan nyilatkozatokkal elbátortalanítani az önállóságra törekvő nemzeteket, hogy nem lesznek automatikusan EU-tagok, vagyis megpróbálják elejét venni a határmódosítási törekvéseknek, mivel azok nyomán beindulhat a láncreakció, és más nemzeti közösségek is önrendelkezési követelésekkel állhatnak elő.

Ezért ment neki Traian Băsescu román államfő is a jelenlegi Nagy-Románia létrejöttét is lehetővé tévő önrendelkezési elvnek: a magyar autonómiatörekvésektől tartva nyilvánította előre illegitimmé a krími népszavazás eredményét, mint ahogy Koszovó elismerését is ezért tekinti továbbra is ördögtől való dolognak.

(Pedig Erdély Romániához csatolását még csak nem is szentesítette népszavazás, vagyis a krímiek borítékolható eredményű döntése szigorúan ebből a szempontból korrektebb. Abból természetesen nem, hogy Oroszország már jóval korábban megszálló hadsereget küldött a területre, és az ukrán kormány kisebbségellenes lépésére, a nyelvtörvény eltörlésére ürügyként hivatkozva csak kihasználja a krími oroszokat saját hatalmi törekvései érdekében).

Jelenleg tehát a szuverenitás számít elsődlegesnek, mert a nyugati hatalmak stratégiai érdekei ezt követelik meg. Ha azonban ezen érdekeket máskor az önrendelkezés szolgálja, akkor azt támogatják – ahogy ezt éppen Koszovó példája mutatja.