VEZÉRCIKK – Egyesek rosszul időzítettnek, túlzottan durvának, személyeskedőnek, lehetetlen dolgokat számon kérőnek tarthatják Landman Gábor óriásplakátos akcióját, ám a többnyelvű kolozsvári helységnévtáblák kihelyezését „eredeti” módon követelő vállalkozótól, jogharcostól egy dolgot elvitatni nem lehet: igaza van.
2016. január 26., 19:512016. január 26., 19:51
Amikor egy közösség kollektív igazságérzete egyértelmű módon jelzi: folyamatos arculcsapás a politikai és jogi eszközökkel vívott érdekvédelmi küzdelem kudarca, természetszerű az elvárás, hogy valaki mégiscsak csináljon már valamit, és dicséretes, ha egyesek ezt magukra is vállalják.
Landmanék 2014-ben elérték, hogy bírósági döntés is kötelezze a kincses város önkormányzatát a többnyelvű táblák kihelyezésére, az igazságszolgáltatás terén aratott diadal pedig feledtette a közösség politikai képviseletének tehetetlenségét. Csakhogy a magyarságot hiába erősítette meg igazában egy precedensértékű, felszabadítóan ható indoklással megfogalmazott bírósági ítélet: a paragrafusok rosszindulatú tudorai fogást találtak a felperes alapítványon – annak hollandiai székhelyére hivatkozva –, így másodfokon eltörölték a korábbi döntést, és most új, ki tudja, meddig húzódó perben hadakoznak tovább.
Amikor a politikai eszközök csődöt mondanak – a magyar tanácsosok csaknem 14 éve képtelenek kiharcolni a táblakihelyezésekről szóló határozat alkalmazását –, és jogi úton is simán el lehet veszíteni egy, már megnyertnek hitt pert, senki ne csodálkozzék, hogy egy élő és élni akaró közösség tagjai saját kezükbe veszik az ügyet.
Hogy nem választási évben kellene provokálni? Hogy Boc, Kolozsvár polgármestere hajlandó a kompromisszumokra, ezért nem kellene sovinizmussal megvádolni (a persze már eltávolított óriásplakáton)? Egyesekben bizonyára felmerülnek mindezek, ám ne feledjük, hogy a politikum és a jog sorozatos kudarca óhatatlanul egyfajta kontrollvesztést idéz elő – a kiábrándultság és felháborodás szülte magánakciókat ugyanis nem a politikum és a jog szabályai irányítják, hanem az igazságérzet. Hogy mégis meddig lehet elmenni, hol a határ? Bízzuk azokra, akiknek igenis igazuk van.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!