2009. június 03., 11:532009. június 03., 11:53
Ők írják, ők olvassák – mondhatnánk, de nem így van. Sajnos ahhoz képest, hogy sok lapban csak dilettáns szkriptomániások helyesírási hibákkal sűrűn megtűzdelt és fogalomzavaros szösszeneteit találjuk, temérdek előfizető fosztogatja hajnalonként a postaláda tartalmát. Azt eszik, amit kapnak, nem válogatnak.
Mire való az írás, ha nem ízlésalakító, információközlő eszköz? Csak a kisebbik gond, hogy nem írnak helyesen a tollat ragadó hozzá nem értők, és a klasszikus műfajokat is eltüntetik. Még az sem hibáztatható, aki pénzt ad nekik ezért, mert ő is profitál belőlük, azt azonban végképp nem értem, hogy hogyan lehet ezeket az irományokat rendszeresen olvasni, és még fizetni is értük.
Először elmegy, aztán már megszokjuk – gondolom, ez lehet a válasz a kérdésre. Ez rendben is lenne, ha egyéb alternatíva nincsen, ám ahhoz, hogy a sok közül, önként a legrosszabbat választani, már tehetség kell. Jó marketinggel és okos stratégiákkal el lehet adni a középszerűt is. Bele sem merek gondolni, mi lenne, ha a jót adnák el jól, azzal meg lehetne változtatni a világot. Sokszor az olvasónak már önmagával szemben sincsenek elvárásai.
Olyan a legtöbb, átlagos napilap, mint a rágógumi. Csámcsogunk raja, majd kiköpjük, és a végén nem maradunk semmivel. Régebben az olvasók nagy részének napilapgyűjteménye volt, mert megőrzésre érdemesnek tartotta az írásokat. Ma, ha megkérdezek valakit, hogy mi van az újságban, azt válaszolja, hogy zöldhagyma, meg egy kis szalonna.
Ritka az elgondolkodtató írás, az olyan, amelyiken töprenghetne az olvasó, ha nem is naphoszszat, de pár gondolat erejéig, amíg néhány összefüggést talál. Sok rossz hűhó jó drágán, a vége pedig mindig a szemétkosár. A bóvlik szerzői még a saját ablakukba sem tennék ki műveiket, de a máséba folyamatosan odapakolják.
Persze nem érdemes a mai társadalomban erkölcsi felelősségről beszélni, mert az fabatkát sem ér, azt nem lehet megenni. Az viszont továbbra is kérdés marad, hogy miért enynyi egyetem meg szakképzés, ha olyan felelősségteljes beosztásban, mint az újságírói, amely nemcsak hivatás, hanem tudomány is, dilettánsok siserahada lebzsel.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok