2009. szeptember 08., 09:152009. szeptember 08., 09:15
Ha eddig csak némi kétségem volt a Polgári Élet hetilap függetlenségével kapcsolatban, most végleg meggyőződtem, hogy a felelős szerkesztő bizonyára megrendelésre cselekszik, hogy kinek-kiknek a befolyása érvényesül, azt ő bizonyára jobban tudja, mint én...
Kezdjük mindjárt azzal a csúsztatással, miszerint én a múlt év végén borszakértőként jelentkeztem volna nála borászati cikkekkel.
Ezzel ellentétben kollégája, Balázs Árpád keresett meg telefonon, hogy segítsek már, mert a Polgári Élet indít egy kultúrarovatot, amibe nagyon jól jönne, ha az egyesületem által 2005-ben kiadott Egy kis borkultúra című könyvből borokkal kapcsolatos anyagot közölhetnének. A válaszom az volt, hogy nem lehetséges, mert az kiadói jogvédelem alatt áll (időközben, 2007-ben megjelentette a Mentor Kiadó is), erre felkért, hogy bármilyen borászati anyagot küldjek, mert nagy szükségük van rá.
Természetesen az általam jóhiszemű segítségként, ingyenmunkával kikeresett, majd átküldött anyagok részben az internetről származtak, és sosem kértem tőlük, hogy a nevemet használják forrásként. Az már más kérdés, ha a szerkesztő úgy gondolta, jobban eladható lesz a lap Székelyudvarhelyen, amennyiben a nevemet mint borszakértőét írják alá (ezért maximum én perelhetem a lapot és a szerkesztőt). A közölt cikkeket sem azért állította le a szerkesztő, mert észrevette volna, hogy én plagizálok, hanem egyszerűen elfoglaltságom miatt három hónap után nem küldtem több anyagot...
A szerinte nem működő egyesületem csak annyiban működőképes, hogy saját pénzügyi forrásaimból, mindenféle politikai „hátszél” nélkül, egy székelyudvarhelyi vállalkozó támogatásával adtuk ki az első, a Székelyföldön megjelenő borkultúrával foglalkozó könyvet 2005-ben. Ezenkívül szerény személyemnek (aki Budapesten egy borkereskedő cégnél három éves munka után váltam borszakértővé) és az egyesületnek is köszönhető, hogy 2004-től elkezdtek járni Székelyudvarhelyre a nevesebb magyarországi borászok és az általam alapított és három évig vezetett Borkultúra házából indult ki a „székelyföldi borkultúra”, ami most már hál’istennek a vendéglősök és a borászok egymásra találása révén kiválóan működik.
Azt a tényt is nagyon jól ismerhetné – hiszen Balázs Árpád kollégája is jelen volt –, hogy 2007 júniusában a Gondűző étterem protokolltermében került sor a Mentor Kiadó gondozásában megjelent könyvem bemutatójára, amellyel egy időben Csávossy Gyuri bácsi is bemutatta saját verseskötetét, ezekről mind a helyi napilapok, mind a helyi Prima Rádió műsort készített. Tehát csak őt, az erdélyi borszakértelem atyját kellett volna felhívnia ahhoz, hogy rólam érdeklődjön, Zsidó úr ehelyett általa ismert borászokat emleget, akik sosem hallottak rólam. Azt sem értem, miért kellett volna ismerniük valahol Erdélyben az ő borászkodó ismerőseinek, hisz én sosem állítottam, hogy Erdélyben borászkodtam volna.
Nagyon jól ismernek viszont Székelyudvarhelyen a vendéglősök és borkedvelő emberek, hiszen az egy éve alakult Hamvas Béla Borklubnak is tagja vagyok, ahol viszont Zsidó úr jelenlétével – noha borkultúra- és borkedvelőnek mondja magát – sosem tisztelt meg bennünket! Mi több, a polgárinak mondott hetilap sosem számolt be a borklub által meghívott magyarországi borászok előadásairól, a borklub szervezőinek erőfeszítéseiről, hogy ez meghonosodjon szerte Erdélyben.
A szerkesztő személyét valószínűleg jobban lefoglalják a politikai hercehurcák, az ellenfelek vagy már a más véleményen lévők lejáratásának kampánya. Az a nagy baj, hogy Székelyudvarhelyen lassan hozzászoktunk, hogy egyes emberek megpróbálják lejáratni, elhallgatni és lekicsinyíteni azon polgárok pozitív kezdeményezéseit, akik függetlenek, és nem tartoznak sem az ő szűk politikai körükbe, sem az RMDSZ vonalába. A nagyobb baj csak az, hogy ezen manipulatív erők polgáriaknak mondják magukat...
Az sem helytálló, hogy én valamely címek, titulusok mögé bújtam volna, a végére odaírt „közéleti titulusaim” a Krónika szerkesztőségétől származnak. (Lapunk ezeket a szerző által első levelében feltüntetettek alapján közölte – szerk. megj.) Mi több, én nem bújok sem párt, sem hetilap szerkesztősége mögé, mindössze egy szubjektív tapasztalatot, véleményt közöltem. Annál is inkább hangsúlyozom ezt, mivel Zsidó úr írásából kitűnik, el sem tudja képzelni a mai világban azt a független gondolkodót, aki nem ismert személyiség a politikában, a politikusok által „futtatott” közéletben, csak úgy átlagpolgárként megírja az általa és családja által az EMI-táborban megtapasztaltak utáni személyes véleményét. Hogy is merészeltem én Szász Jenőt vagy a Polgári Életet Székelyudvarhelyről kritizálni, ráadásul úgy, hogy még RMDSZ-prominens sem vagyok? Hanem egyszerre csak előtűntem a semmiből, és egy országos napilap érdemesnek látta leközölni a véleményemet. Vajon ezért próbál lejáratni Zsidó úr?
Ugyanakkor a hétvégi események, a székelyföldi autonómia-nagygyűlések után engedje meg, hogy megkövessem Szász Jenő MPP-elnököt, és szimpátiámat fejezzem ki azzal a bátor cselekedetével kapcsolatban, hogy megjelent a csíkszeredai nagygyűlésen is, az RMDSZ-esek tiltása ellenére. Lehet, hogy mégis magukba néznek néha a választott politikusaink és leülnek majd egymással megbeszélni közügyeinket; az autonómia ügyére ez nagyon ráférne, hiszen láthatjuk, mennyire összehangolt a román politika az ellenzésben, a támadásban...
Tehát Zsidó Ferenc szerint indokolatlanul kritizáltam azt a „profi” romboló munkát, amit valakiknek (akik talán nem is felső utasításra, hanem csak túlbuzgóságból) sikerült úgy időzíteniük, hogy éppen akkor jelent meg a Tőkést pocskondiázó cikk, amikor annak a gyergyói EMI-táborban részt vevő nemzeti érzelmű tinédzserek és huszonévesek körében sikerült megosztottságot keltenie? Tán gratulálnom kellene azoknak, akik ezt így szervezték és időzítették (azt Ön bizonyára jobban tudja, mennyire volt szándékos vagy nem), hogy Tőkés Lászlót a délutáni rendszerváltók előadásán való megjelenésekor néhány borittas fiatal kifütyülje és előadását bekiabálásokkal zavarja meg?
A Polgári Élet szerkesztőjének valószínűleg az fájhatott, és az volt nyílt levelem leghitelesebb eleme, hogy kiolvasható belőle: sem az MPP, sem az RMDSZ befolyása alatt nem állok, teljesen függetlenként írtam meg, amire büszke vagyok. Ugyanakkor az írást olvasó ismerőseim, rokonaim visszajelzése megerősített igazságérzetemben, ami még itt, Székelyudvarhelyen, a pártoktól teljesen átitatott, fizetett kettős médiavisszhangban vak politikai versengésüktől is más hangot üt meg és teljességgel vállalható! A két írás szerintem önmagáért beszél, és meggyőződésem, hogy az olvasók vannak annyira intelligensek és leszűrik a lényeges következtetéseket.
Szerző:Lázár Ferenc
A Krónika ezennel a vitát lezártnak tekinti.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.