2010. április 09., 11:382010. április 09., 11:38
Erre most kiderül, hogy talán mégis jól jártam volna, ha hivatásos katonai pályára lépek. Itt van ugyanis az egységes nyugdíjtörvény, amely megnyirbálná az elképesztően nagy összegű nyugdíjakat. Erre a hivatásos katonatisztek azonnal offenzívába lendültek, mondván, az mégsem járja, hogy akár hatvan százalékkal is csökkenjen a nekik járó illetmény, mire az illetékesek siettek megnyugtatni őket, hogy nyugalom, csak a háromezer lejen felüli nyugdíjak csökkennek.
Távol álljon tőlem a demagógia, de azért tényleg nem annyira rossz állás ez, még ha a hivatalos statisztikák szerint az érintettek több mint fele (több mint 45 ezer fő) fel is lélegezhet, ők ugyanis csak 1000 és 2000 lej közötti nyugdíjat kapnak. 2000 és 3000 lej közötti illetmény mintegy 15 ezer egykori egyenruhásnak jár, úgyhogy csupán annak a mintegy 7000 nyugdíjas tisztnek kell meghúznia a nadrágszíjat, aki 3000 és 5000 lej közötti állami ellátmányból tengeti öreg napjait. Szóval tényleg nem rossz munkakör ez: mondjon valaki még egy olyan állást, ahol törvény szabályozza, hogy a nyugdíj is arányosan nőjön abban az esetben, ha az aktív dolgozók bére is emelkedik, vagy ha az infláció meghaladja a tíz százalékot.
Azon gondolkodtam, vajon mivel érdemlik ki a kvietált egyenruhások ezt az illetményt? Tudtommal jelentősebb, a román hadsereget is foglalkoztató harci eseményre az elmúlt hatvan évben nem került sor, a ’89-ig divatos kukoricabetakarító hadműveletek pedig talán mégsem anynyira értékesek, hiszen a téesznyugdíjak például meg sem közelítik a katonai illetmények összegét. Amennyire tudom, az ország területét sem sikerült növelni a hadsereg közreműködésével, ilyen esemény csak a Duna-deltában zajlik, de ott sem a fegyveres erők jóvoltából, hanem a hordaléklerakódás következtében. (Arról meg nem értesültem, hogy a Dunát leszerződtették volna hivatásos tisztnek valamelyik utászezredbe). Persze mindezzel szemben lehet a hadsereg elrettentő erejével érvelni. Amivel tulajdonképpen egyet is lehet érteni, hiszen a fiatalok nagy többsége még ma is retteg attól, hogy egyszer egyenruhát kell öltenie.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.