Hirdetés

Nyilatkozatgörcs

A politikai szakzsargonban ismert a „szakpolitikus” kifejezés, amely olyan politikusokat fed, akik egy bizonyos szakterület – például egészségügy, pénzügy, jog vagy közigazgatás – szakértői.

Balogh Levente

2012. június 29., 10:202012. június 29., 10:20

Nos, az utóbbi hónapokban Romániában feltűnt egy olyan szakpolitikus is, aki ezeknél sokkal komolyabb területen nőtte ki magát szaktekintéllyé: Bogdan Diaconuról, a Szociáldemokrata Párt (PSD) bukaresti, IV. kerületi szervezetének első alelnökéről van szó, aki eddig sok konkrét és érdemi tettel nem hívta fel magára a figyelmet az országos politikában, egy téren azonban kiemelkedőt alkot: magyarellenes nyilatkozatokban verhetetlen. A lelkes ifjú titán olyan beleéléssel műveli szakterületét, hogy előbb-utóbb a PSD magyargyalázás-ügyi főelőadójává is előléptethetik.

Emlékezetes, hogy néhány hónapja horogkeresztre asszociált a magyar címerről, most pedig a magyar nagykövetet és a magyar kormányt szélsőségezte le testületileg azért, mert a diplomata kimondta: az autonómia a szeparatizmus ellentéte. Valószínűleg túl nagy kihívás lett volna végiggondolnia az elhangzottakat, és megérteni, hogy a jelenlegi román államhatárok sérthetetlenségéért vadul aggódó körök számára is tisztább, szárazabb érzés lehet, ha a magyarok az országon belül akarnak önrendelkezést, mintha elszakadásra törekednének.

Amúgy az illetőt már a pedigréje is hasonló feladatra predestinálja, hiszen abból a Konzervatív Pártból igazolt a PSD-be, amelyről azt kell tudni, hogy nem konzervatív, mert politikai doktrínát a magyarellenességen kívül még a legjóindulatúbb politológusok sem bírtak felfedezni a háza táján, és nem is párt, hanem amolyan üzleti vállalkozásféle, amelynek révén a főállású médiamogul és kiérdemesült exszekusbesúgó  befizeti magát az igazi pártok mellé csendestársnak, hogy lefölözze a parlamenti politizálásból fakadó hasznokat. A legszebb az egészben az, hogy Diaconu bukaresti érdekeltségű politikusként zengi dörgedelmeit a magyar ügyekben.

Ha Bukarest IV. kerületében követelnének három háztömbnyi autonómiát a magyarok, vagy a kerületi polgármesteri hivatalban akarnák a magyar nyelv bevezetését, akkor még megérteném az indulatait, de hát az ő illetőségi körétől több száz kilométerre eső ügyekről van szó. De neki ez mindegy, ha elkapja a nyilatkozatgörcs, akkor nyilatkozik. És nem is eredménytelenül. Hiszen lám, a lapok szatírarovataiba máris sikerült beverekednie magát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés