2011. december 14., 09:012011. december 14., 09:01
A bő száz éve, a „városépítő” Bernády György polgármestersége idején létesült, vegyes tannyelvű oktatási intézményt az egykori elöljáróról szeretné elnevezni a magyarság. Csakhogy a Maros-parti városban semmi sem mehet simán: a román szociáldemokraták kitalálták, miért ne neveznék el a tanintézetet inkább Ceauşescu tavaly elhunyt egykori udvari költőjéről, a mai Moldovai Köztársaság területén született Adrian Păunescuról, akinek a kezdeményezők szerint igenis sok köze van Marosvásárhelyhez, hiszen amíg szenátorként az erdélyi városban is működtetett irodát, „nagyon sokan kérték a segítségét”.
A két név párba állítása eleve megalázó Bernády örökségére nézve, de ez egyértelműen a frusztrált többség machinációinak eredménye. Az azonban már a magyar tanácsosok, politikusok sara, hogy ez a patthelyzet hónapok óta fennáll. Pedig Benedek István, az RMDSZ helyi elnöke szeptemberben azt hangoztatta, ha a szövetség városi szervezetét a megyei, illetve az országos vezetőség is támogatja, akkor a 2-es iskola akár már az azt követő héten felvehetné Bernády György nevét. Azóta három hónap eltelt, és nincs előrelépés. Pontosabban annyi történt, hogy Markó Béla kormányfőhelyettes, mint aki jól végezte dolgát, a Bernády-napokon átvette a Borbély László által elnökölt Bernády Alapítvány Bernády-emlékplakettjét.
A szülők, az ügy mellett kardoskodók, az ügyet támogatók türelme fogytán van. Ugyanúgy, mint a MOGYE törvénysértő chartája vagy éppen a törvénytelenül kihelyezett kolozsvári Iorga-tábla esetében. Érdekvédelmi szempontból ugyanis mindkét, szintén kényes kérdésben egyelőre csupán annyi bizonyosodott be, hogy még a minisztériumi felszólításokra is fittyet lehet hányni, ha a kezdeményezés a magyarságtól származik.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.