2011. december 28., 09:592011. december 28., 09:59
Villámkérdések keretében egy 19. századi magyar író nevét kellene mondani, s mivel abban a században már jó sok ilyen „csodabogár” akadt, könnyítésként a műsorvezető megemlíti, hogy a Csongor és Tünde írója. A válasz néma csend. Újabb könnyítés: nevében egy katonai rang szerepel. Bár tudtommal a vörös az egy szín, a mart pedig a lejtős part szinonimája, de hát ez sem segít, szabad lesz a gazda, s egy kicsit ejnye-bejnye hangsúllyal a játékmester megadja a „helyes” választ: Csokonai Vitéz Mihály.
És erre mindössze egyvalaki, az is csak félszájjal jegyzi meg: a Csongor és Tündét nem Csokonai írta. Az pedig, hogy 1805 elején elhalálozott, így a legjobb indulattal sem nevezhető 19. századi írónak, a fentiek mellett még habnak sem mondható a nagy nemzeti kultúrahiány tortáján! De ilyen kis „semmiségeken” igazán nem fognak rágódni a bősz honszerelmesek: nagyvonalúan tovasiklanak, némi elégtételül eggyel többször rikkantva világgá patriotizmusukat, majd egyetlen taktusból felismerve valamiféle nótát, dalra fakadnak és boldogan végig is énekelik. Ez igen, ezt nevezem a nemzeti kultúra ismeretének! És milyen szép ama régi sláger! Biztos volt, aki meg is könnyezte. Nekem viszont inkább üvölteni lett volna kedvem. Mert ismétlem: ha karvalytőke, ha zugműsor, ha nincs lobogózás, lengetés, szeretetnyilvánítás...
De ahol lassan már a kötőszavak is vitézkötésesek lesznek, ahol a nemzeti jelző nélkül tilos bármilyen mondatbemenet, s ahol két cintányér összeütése elképzelhetetlen legalább a Szózat eléneklése nélkül, ott éppen ennek az ódának a szerzőjét nyilvánosan megcsúfolni, afféle elhanyagolható mennyiségnek tekinteni költőtársával, a magyar irodalom egyik legnagyobb stílusművészével együtt – az megbocsáthatatlan.
Az elkövetkező napokban pedig – nem esti szórakoztatásként, hanem a nemzetért való fáradozás vérverejtékezése közepette és nem holmi 19. századi avatag patrióták, hanem a jelenkor hazafias óriásai az oktatásról, nevelésről, a jövő nemzedékei iránt érzett mélységes felelősségtudat magaslatairól értekezzenek – az egyszerűen gyalázat. Amit egy másik 19. századi poéta, név szerint Petőfi Sándor szerint ideje volna sürgősen lemosni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok