2009. augusztus 10., 11:452009. augusztus 10., 11:45
Az asztalnál ülő két férfiember egyetértően bólogatott, hiszen mindketten többször voltak tanúi az ilyen jeleneteknek, de arcukon ott ült a megértést nélkülöző belenyugvás. Az általános vélekedés az, hogy amikor egy nő öt percnél többet tölt el, teszem azt sminkeléssel, minden bizonnyal tetszeni akar valakinek, méghozzá természetesen ellenkező nemű egyednek. Ostobaság. Soha még egyetlen férfi sem dicsérte meg se a sminkemet, se a frizurámat, se a táskámat. Meg is lepődnék, ha megtörténne! És ne tessék nekem azzal jönni, hogy milyen felemelő érzés, ha valaki utánam szól vagy füttyent az utcán! Elárulom: egyáltalán nem az.
Néhány héttel ezelőtt egy mellékutcában járva épp egy házfelújítás munkásai között kellett elhaladnom. A két legszorgosabb (lehet, hogy ők voltak a főnökök) a járdaszélen ülve vakargatta a vakargatnivalóját, s mikor a hátuk mögé értem, egyikük lazán hátranyúlt, és megfogta a combomat. Ha nem lennék úrinő, bizony szívesen belerúgtam volna a pillanat hevében, de így csak ordítozni kezdtem vele: közöltem, nem azért fizetik, hogy nőket fogdosson az utcán, és azonnal induljon dolgozni. Na meg persze, hogy szégyellje magát. Épp, mint egy tanítónő. Azt gondoltam, még pofátlanabb röhögés lesz a válasz, de nem így történt.
A fiatalember lesunyt fejjel kért bocsánatot, hozzátéve: nem akarta, véletlen volt. Na persze. És még mielőtt bárki megjegyezné: egyáltalán nem voltam kihívóan öltözve, bár nyár volt, ilyenkor lengébbek a ruhák, de elárulom, hasonló már a leghidegebb télben is történt velem, csizmával és vastag kötött sállal, nagykabátban. És bármennyi időt is töltöttem készülődéssel, bármennyire is jól éreztem magam a bőrömben addig a pillanatig, az ilyen megnyilvánulások a legkevésbé sem hízelgőek, épp ellenkezőleg: kifejezetten megalázóak.
Nem, nem akarom elfogadni, hogy ez törvényszerű. Ne legyen az. Igenis, éppúgy elvárom egy építőmunkástól az úriember módra való viselkedést, mint egy igazgatótól vagy háromdiplomás, ősz halántékú öregúrtól. Túl sokat kérek? Lehet. De nem adom alább, és jó lenne, ha más se adná.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok