Nagyvárad és a 650 millió euró

Miközben ugyanis eddig azt tapasztaltuk, hogy Európa- és világszerte energiaválság következett be, az egekbe szöktek a rezsiköltségek és az élelmiszerek árai, rekordmértékű inflációt és munkahelyek megszűnését idézve elő, most azt látjuk, hogy a háború akár új munkahelyeket is teremthet – és nem csak a hadiipar területén. Ezt illusztrálja kiválóan a finn Nokian Tyres gumiabroncs­gyártó, amely úgy döntött: Moszkva agressziója nyomán nem kíván tovább Oroszországban maradni, felszámolja ottani gyárát, és máshova költözteti azt.

A választása pedig történetesen a Kárpát-medencére, azon belül pedig Nagyváradra esett. A beruházás hatalmasnak számít, hiszen 650 millió eurós befektetésről beszélnek, amely mintegy 500 új munkahelyet hozhat létre, és a Stihl nemrég bejelentett 125 millió eurós beruházásával együtt még inkább felhelyezi a várost és a térséget a nemzetközi beruházások térképére. A cég állítólag 40 helyszín közül választotta a Pece-parti Párizst, amihez természetesen az intenzív politikai és gazdasági lobbi mellett arra is szükség volt, hogy egyáltalán megteremtődjenek a feltételek egy ekkora volumenű befektetéshez.

Az egyik legalapvetőbb fontosságú tényező ugyanis az, hogy az önkormányzat már több mint tíz évvel ezelőtt nagyszabású iparipark-fejlesztési programot hirdetett, jelenleg pedig már négy ilyen, közművesített telkeket kínáló létesítmény várja a beruházókat a város határában, és egy újabb létrehozását tervezték azon a helyen, ahol most várhatóan az új gyár is megépül. Fontos tényező természetesen a város fekvése is, hiszen innen Európa nyugati és keleti felébe is nagyjából hasonló időtartam alatt szállíthatják majd termékeiket. Igaz, Nyugat felé azért valamivel gördülékenyebben, hiszen a magyar oldalról az M4-es autópálya már elérte a határt, amelynek 5 kilométeres folytatása már Bihar megyében is megépült. Arról nem is beszélve, hogy a város repülőterén éppen teherszállítmányok küldésére és fogadására alkalmas, úgynevezett cargoterminál is épül, és a kifutópálya hosszát is épp most növelik. Ezek pedig minden bizonnyal úgyszintén döntő jelentőségűek lehettek abban, hogy a cég illetékesei végül Nagyváradot választották.

Mindez hatalmas lehetőség a város, szűkebb vonzáskörzete és a tágabb régió számára is. Közismert, hogy a mintegy 60 kilométerre fekvő Debrecenben a magyar kormány erőteljes támogatásával szintén jelentős ipari beruházások zajlanak, a BMW épülő gyára mellett egy kínai cég elektromos autók számára akkumulátorokat készítő gyárat készül ott építeni. A közelség miatt nem elképzelhetetlen, hogy a váradi gumiabroncsüzem egyik legelső ügyfele a debreceni autógyár lesz. Ezek a gyárak várhatóan felszippantják majd a környező megyék – Bihar és Hajdú-Bihar mellett Szatmár, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés – munkaerejének azon részét is, amely képes és hajlandó ezekben az ágazatokban dolgozni.

Bár már most félő, hogy nem lesz elegendő munkás kéz, így akár a Távol-Keletről kell majd vendégmunkásokat „importálni” – ahogy azt a nagyváradi közterület-fenntartó vállalat már megtette, mivel nem talált helyi munkaerőt a temetőbe. Mindez magában hordozza a potenciált, hogy ha a két városban – akár az egészséges versengés szellemében – tovább nő a nagyszabású külföldi ipari beruházások száma, a Nagyvárad–Debrecen-térség nem csupán a Kárpát-medence, hanem Közép-Európa egyik legjelentősebb ipari övezetévé váljon.

Persze a hurráoptimizmuson túl nem szabad elfeledkezni egy másik tényezőről sem, amely arra késztethette a finn illetékeseket, hogy Nagyváradot válasszák: a nyugatiakhoz képest még mindig nevetségesen alacsony bérekről. Ahhoz ugyanis, hogy a régió valóban Európa egyik legfontosabb gazdasági zónájává váljon, nem csupán újabb beruházók szükségesek, hanem az is, hogy azok ne csupán az olcsó munkaerőt lássák a régió egyik legvonzóbb tulajdonságának. Ellenkező esetben a fejlődés csupán látszólagos lesz, hiszen nemigen lesz több alacsonyan képzett betanított munkásokat biztosító, jó infrastruktúrával rendelkező térségnél.

Ezért nem elég csupán a nagyszabású befektetéseket idecsábítani – olyan beruházások kellenek, amelyek valóban hozzájárulnak a térség fejlődéséhez, és amelyek magas hozzáadott értéket igényelnek a helyi erők részéről is. Ez pedig jóval bonyolultabb feladat az önkormányzatok és a kormányok számára, mint egy ipari park megépítése és feltöltése.