Ha többet és rendesebben, akkor több pénzük volna – szólt az elnöki dörgedelem. Hát... mondásnak nem rossz. Egyetlen szépséghibája, hogy mákszemnyi valóságismeret sem áll mögötte. Pedig az ország első számú emberének tudnia kellene, hogy nem üres munkahelyekkel vannak „kikövezve” az utcák. Nem tudom ugyan a naprakész, munkanélküliséget mutató számot, de nem is releváns, mivel rengeteg rejtett és bújtatott dologkerülőről szállongó ismerettel pótolom ismerethiányomat, s különben sem ez utóbbi témakörnél szándékszom elidőzni, hisz majdnem mindenki ismer ilyen-olyan tanfolyamokra járó, az ajánlatok közt fitymálva turkáló, a szülők nyakán tengő-lengő ifjút, aki a csodát vagy rosszabb esetben a sült galambot lesi.
Az államelnöki intés sem az ilyeneknek szólt, lehet, felsejlett benne, hogy nem minden szülő képes europarlamentárrá „előléptetni” csemetéjét, aki aztán súlyos összegekért illegeti magát Brüszzelben, és teszi időnként nevetségessé önnön anyanyelvének használati készségét. Nem, nem az ilyen aranygyerekekről beszélt a magát nagy játékosnak tartó elnök, hanem az állami alkalmazottakról, de mindenekelőtt a nyugdíjasokról. Ez utóbbiakkal van őkegyelmének valami baja, mert térül-fordul, de mindig arra lyukad ki, hogy a nyugdíjakat mégiscsak meg kellene nyirbálni. Sajnálom azt a kis fáradságot is, amit ennek a nyugdíjasfóbiának a mélylélektani felbúvárlására kellene fordítanom.
Mert gondoljuk csak el, hány és hány bizalmi embert lehetne jól fizető álláshoz juttatni, akik aztán számolgathatnák, mennyit is kell levágni például a kőbányában félnormázó nyugdíjas, a kórházi ügyelet után részmunkaidőben szemetet szállító orvos vagy a délelőtti órák és a délutáni kötelező iskolai foglalkozások közt utcát sepregető tanár jövedelméből. El van ez kérem gondolva, mégpedig nem is akárhogyan: ha még létezne a „boldog” emlékezetű tudományos szocializmusnak nevezett tantárgy, tanítani lehetne mint a kapitalista munkamegosztás iskolapéldáját, esetleg olyan címen, hogy Egyesek dolgoznak – mások levágják a munkabérüket. Ja és szükség esetén, bármiféle aktuálpolitikai felhangot elkerülendő, az elméleti kidolgozást nyugodtan lehetne Marxra, esetleg Leninre kenni. Ők is ugyanúgy tiltakoznának, mint a megkurtított jövedelmű dolgozók és nyugdíjasok.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok