Hirdetés

Mumuseffektus

A látszólag békés, kampányközi években sem ritka, hogy váratlanul (?!) a felszínre bukkan egy-egy törvénytelenségeket rejtő dosszié, felröppen egyik vagy másik politikusról, közéleti személyről ilyen vagy olyan, pozitívnak semmiképpen sem mondható híresztelés, de amikor kampány van... Hát akkor bármikor bárkiről bármi „kiderülhet”.

Molnár Judit

2012. május 21., 08:542012. május 21., 08:54

 Igen, így idézőjelben, hiszen ezek a kiderülések inkább a beboruláshoz hasonlítanak, vagyis az illető személlyel kapcsolatban nem megvilágosodnak a dolgok, hanem zavarosabbak lesznek. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az egyre gyakrabban alkalmazott módszer a régen bevált és már enyhén divatját múlttá is lett szerecsenmosdatásnak az ellentéte.

Amolyan ijesztgetés, mumus. Hogy vigyázat, mindent tudunk, mindent látunk... De azért nem éppen ilyen egyszerű, mindenekelőtt azért nem, mert a magát az ország első számú játékosának tartó elnök kezében (fiókjában?!) futnak össze a szálak, neki csak meg kell húznia. A látszat-letartóztatások mumuseffektusa viszont mondhatni minden esetben különbözik. Merthogy a mögöttes szándék más és más. Emlékszünk például az első schengeni határidő előtti nagy akciókra, amikor „lecsaptak” a korrupt (?) vámosokra, és... És annyi. Nem hallottam, hogy a ki tudja hányból legalább egyre rábizonyították volna a korrupciót, csuklójára pedig rákattintották volna a jogerősen kiszabott időre a bilincset.

Más esetekben épp ezzel kezdték, vagyis a bilinccsel, mintegy mártírt kreálva a juhászból fociguruvá, majd európai parlamenti képviselővé lett Becalival, illetve a hol erre, hol arra hajbókoló-jövőlátó zsebtévé-tulajdonos, utóbb pártvezérré lett Diaconescuval. Aki még hisz ezekben az akciókban, az nagyon örülhetett a kolozsvári polgármester látványos bevonultatásának, olyannyira, hogy észre sem vette a megkönynyebbült-megelégedett mosolyát, egyértelműen sugallva, hogy hál’ istennek, ennyivel megúsztuk!

Most legutóbb Borbély Lászlónak mutatták meg a mumust, kevés eredménnyel, illetve talán épp az az eredmény, hogy kiiktatták, mint a gáz-, réz- és aranytartalékot környezetártalmas módon elkótyavetyélő módszert ellenző szakminisztert. Mert játszani a pályán csak egyetlen játékosnak szabad – legalábbis a saját elképzelése szerint. A többire gyakorlatilag nincs is szükség, rúgja ő, ha kell, erre is, arra is. Ahogy a régi Pistike-vicc is mondja: ha csak egy győz, akkor a többi minek szalad olyan bőszen?!

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés