Mohács ötszáz év múltán is üzen: emlékezés a hősökre és a nemzet talpra állására

Mint fogalmazott, „amíg képesek vagyunk egymásban magyart, honfitársat és embert látni, addig meg is fogunk maradni”. Magyar Péter fejet hajtott a mohácsi ütközet valamennyi ismert és ismeretlen áldozata előtt.

Baka András köztársasági elnök hivatala rövid üzenetben emlékezett meg az évfordulóról. A Sándor-palota közleménye a mohácsi csatát „a magyar történelem egyik legmeghatározóbb és legdrámaibb mérföldkövének” nevezte, és a hősi áldozatok előtti tisztelgésre szólított fel. Az évfordulón arra is emlékeztettek, hogy az 1526. augusztus 29-i ütközet a középkori magyar állam bukásához vezető történelmi fordulópont volt, és a becslések szerint legalább 14 ezer magyar vesztette életét.

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen rendezett katonai tiszteletadáson arra helyezte a hangsúlyt, hogy Mohács nem csupán a vereség és a nemzeti széthullás jelképe. Egyben a bátorság, az önfeláldozás és a helytállás szimbóluma is. Felidézte, hogy az ütközet katonái tisztában voltak az ellenség túlerejével, mégsem hátráltak meg, hanem elfoglalták helyüket a csatasorban.

– fogalmazott. A miniszter szerint a mohácsi katonák története a mindenkori honvéd számára is üzenetet hordoz: az eskü annak vállalását jelenti, hogy szükség esetén az ember az életét is kockára teszi hazájáért.

• Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke az 500. évforduló legfontosabb tanulságaként ugyancsak a nemzet megújulási képességét emelte ki.

• Megfogalmazása szerint Mohács üzenete nem merül ki a történelmi veszteségben: azt is bizonyítja, hogy a magyar nemzet képes felállni a nehézségekből, összefogni és újjáépíteni országát.

Megemlékezett arról is, hogy az évforduló alkalmából örök nyugalomra helyezik a feltárt mohácsi tömegsírokban talált áldozatok földi maradványait.

– fogalmazott. Ugyanakkor szerinte hálával is tartozunk az elesetteknek, mert „a csatatéren kiontott magyar vér nem volt hiábavaló”.

Kövér a mohácsi tragédia egyik előzményét a korabeli magyar állam belső meggyengülésében látta. Mátyás király halála után szerinte meggyengült a központi hatalom, a vezető réteg megosztottá vált, a személyes érdekek sok esetben felülírták a közérdeket. „Cselekvő összefogás helyett” az irigység és a széthúzás bénította az országot, miközben a kötelességtudat és az áldozatvállalás egyre ritkábbá vált.

Ezzel állította szembe azoknak a katonáknak a magatartását, akik 1526. augusztus 29-én vállalták az ütközetet:

A korábbi házelnök azonban nemcsak magáról a csatáról, hanem az azt követő másfél évszázad hétköznapi túléléséről is beszélt. A vereség után is „rendre felkelt a nap”, az embereknek pedig tovább kellett élniük, megőrizniük önazonosságukat és továbbadniuk az életet a következő nemzedékeknek. Ebből vezette le beszédének egyik központi üzenetét: „A történelemből megtanulhattuk, hogy összetartozunk – jó és rossz időben egyaránt. A szabadság és a béke nem teremhet meg az egyes embereknek – csak a nemzet közösségének, együtt. Csak akkor maradhatunk meg, akkor boldogulhatunk, ha tudunk együtt és egymásért dolgozni.”

Úgy fogalmazott, hogy „a történelem ura a mohácsi csatatér veszteseit erkölcsi győztesekké emelte”, mert miközben az akkori győztes birodalom eltűnt, a csata veszteseinek utódai fél évezreddel később is magyarként élnek hazájukban.

Zárógondolatában a megmaradás feltételeit a keresztény hithez, az anyanyelvhez és a szülőföldhöz való ragaszkodásban jelölte meg: „Adja a Jóisten, hogy mindez a jelenben és újabb ötszáz esztendő múltán is erősítsen bennünket magyarokat azon bizodalmunkban, hogy ha keresztény hitünkben, anyanyelvünk és szülőföldünk iránti szeretetünkben és hűségünkben kitartunk, akkor minden körülmények között, bármilyen történelmi zivatarok vagy bármilyen körmönfont cselszövések ellenére is Szent István országa magyar ország marad.”