2009. szeptember 14., 10:312009. szeptember 14., 10:31
S ha már annyira tudsz mindent, és feszt belészólsz az én dolgomba, hogy vigyázz, mert jobbról gyalogos, vigyázz, mert balról szekér, vigyázz, mert hátul egy kamion, vigyázz, mert elöl egy nagy tehénfos, s igazán elmaradhat az effajta alvázkezelés. De te mindig elhárítottál minden ajánlatot. Hol a fejed fájt, hol a gyomrod, hol a nyakad csigolyája, hol a derekad, hol a kisujjad, hol a nagy, hol megjött a menszeszed, hol elment, a legtöbbször pedig egyszerűen kijelentetted, hogy nincs kedved kocsit vezetni. Nem tudom, hogy ezeket a kifogásokat illetően mikor voltál őszinte, és mikor nem, de tény, hogy egy kezemen is megszámolhatom, hányszor álltál kötélnek.
Ha nem így lett volna, az azóta eltelt években nem felejtetted volna el a vezetés legfontosabb tudnivalóit. Például azt, hogy induláskor a gázpedált csak finoman kell megnyomni, érzésből, a kuplungot pedig nem kell egyből kicsapni, mert akkor a manó a hátsó ülésen magára loccsantja a kakaóját, miközben prünnyögni és csuklani kezd. Vagy – ez a leggyakoribb – a motor egyszerűen bedöglik. Mondjuk, otthon, a ház előtt még hagyján, mert ott legfeljebb az öreg Meszes bivalyai bámulnak a szokásosnál hosszabb ideig, hogy mi lehet ez a burrogó, ami felbőg, megrázza magát, de nem halad.
De a városban, mondjuk a jelzőlámpánál, főleg csúcsidőben azért meglehetősen rázós. És kényelmetlen. Az anyázásról nem is beszélve. S ha nem úgy lett volna, már mondás nélkül is tudnád, hogy amikor az aszfaltcsíkról a köves útra kanyarodunk, nemcsak fékezni kell, hanem kapcsolni is, visszafelé, például hármasból kettesbe. Fordított esetben felfelé, hogy a motor ne bömböljön, miközben az óra mánusa mindössze tíz kilométer per óra sebességet mutat.
Azért biztató, hogy egy ideje bevállalsz egy-egy városon kívüli, tizenöt kilométeres távot. Szépen haladsz, és lassan már nem lesz kifogás, sem mentség. Hogy csak akkor, ha melletted ülök, egyedül nem és nem. Tudd meg, hogy nem leszek a kocsisod.
Tehát: amikor vaegy vasárnapon szolgálatos vagy és menned kell, magaddal viszed a macskát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok