Hirdetés

Megvezetés

VEZÉRCIKK – Hétfőn lép életbe a Ponta-kormány eddigi legfajsúlyosabb gazdasági-szociális intézkedése, az élelmiszerek általános forgalmi adójának lefaragását előíró sürgősségi rendelet.

Rostás Szabolcs

2015. május 31., 22:012015. május 31., 22:01

Az intézkedés elsősorban politikai szempontból bír különös jelentőséggel a miniszterelnök és az általa vezetett szociáldemokrata alakulat számára, amely a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokon minden bizonnyal ezt tűzi zászlajára a jobboldallal vívandó küzdelem során.

Makrogazdasági tekintetben persze még mindig nem tudni, miből fogja kigazdálkodni a kormány az áfacsökkentés nyomán keletkező hiányt, erős a gyanúnk, hogy a lépés elsősorban a nagyberuházásoktól fogja elvonni a költségvetési forrásokat. A jelek szerint azonban Pontáékat most kevésbé érdekli, hogy van-e, lesz-e fedezet például elrugaszkodott autópálya-építési terveikre, ők most abban reménykednek, hogy az élelmiszerárak csökkenésének hatására a lakosság eltekint attól, hogy időben megépül-e a beígért több száz kilométernyi sztráda.

Erősen kérdéses azonban, hogy a fogyasztó az áfacsökkentést megközelítő mértékű árleszállítást tapasztal majd a következő időszakban. Az intézkedés áprilisi bejelentése óta a nagy áruházláncok trükközésbe fogtak, és a nagyobb haszon reményében felsrófolták az árakat, hogy júniustól ebből engedjenek.

A huncutság nyomán a kormány és a parlamenti pártok részéről erőteljes pszichológiai hadviselés vette kezdetét a multinacionális társaságokkal szemben. Nem lehet nem összefüggést látni aközött, hogy noha a kormányfő ostobaságnak tartja a hipermarketek hétvégi bezárását célzó kezdeményezéseket, a parlamentben egymás után látnak napvilágot az olyan kormánypárti javaslatok, amelyek a városok szélére száműznék a nagy áruházláncokat.

A jelek szerint a hazai politikum effajta nyomásgyakorlással próbálja rábírni a multikat az élelmiszerek olcsóbbá tételére. Csakhogy a lóláb mindkét oldalon kilóg. Romániában nehezen elképzelhető, hogy Magyarországhoz hasonlóan gyakorlatba ültetnék a hétvégi nyitva tartási stopot. Másrészt a multik mindent elkövetnek majd, hogy két számjegyűként adják el a mindössze néhány százalékos árcsökkentést. A lényeg, hogy a fogyasztót mindkét oldalról megvezetik.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés