2009. szeptember 30., 10:402009. szeptember 30., 10:40
Na, de a múlt hét elején rövid, frappáns levélben közölték, hogy márpedig pénteken délután öt órától sajtótájékoztató lesz Csíkszeredában egy dallamos nevű olasz étteremben. A téma pedig a gyergyóditrói szienitbánya nyitása körüli legfrissebb információk. Hű, a nemjóját! – gondoltam magamban, péntek ide vagy oda, de ez az a sajtótájékoztató, ahol nekem becsületbeli kötelességem ott lenni, és nemcsak a jó gyergyóditrói olvasóim okán.
Nosza, átszerveztem a péntek délutánomat és estémet: piacolás, zakuszkafőzés szombatra halasztva, a hétvégi takarítás várhat még, akár el is maradhat és így tovább. Egyetlen bökkenő volt csupán, hogy középiskolás lányom épp akkor kellett, hogy hazaérkezzen Csíkszeredából, amikor én már útban voltam Csíkország felé. Sebaj, gondoltam magamban, majd megfőzöm a kedvenc ételét, és azzal próbálom édesíteni azt a keserű érzést, hogy a macskán kívül más nem várja otthon. Meg egyébként is nagy már, megértheti, hogy ez kivételes helyzet.
Ezzel minden akadály elhárítva, s déli két órakor már rohantam is az állomásra, aztán menet közben Marosfőn integettünk egymásnak a lányommal, majd Csíkszeredában másfél órán át minden kirakatot megnéztem a sétálóutcában, és ötkor már ott is voltam a tájékozató színhelyén még néhány kollégával. S vártunk… Eltelt negyedóra, és nem jött az olasz úriember.
S tovább vártunk… Aztán elszívtunk egy cigarettát, közben megkérdeztük a tele tálcákat vivő pincérlányokat, valami üzenet nincs-e a várakozó újságíróknak. Nem volt. Csupán annyit mondtak, hogy ők úgy tudják, fél hattól lesz a tájékoztató, mi jöttünk korán. „Várjunk még” – mondta az egyik kolléga arra apropózva, hogy valószínűleg mindannyian félreértelmeztük az ötórai kezdést. S vártunk tovább… Úgy háromnegyed hat tájékán jött az egyik pincérlány, hogy az olasz úr elnézést kér, de tíz percet késik az útviszonyok miatt, de megterítették az asztalt, és menjünk falatozni.
Ekkor már nagyon elegünk volt az egészből, ki is fejtettük: nem vacsorázni jöttünk, hanem sajtótájékoztatóra. De illedelmesen kivártuk a további tíz percet. Ekkor már igyekeznem kellett, hogy érjem el az utolsó esti vonatot, ami még nem aranyáron szállít haza. Aztán míg zötyögött a vonat hazáig, azon morfondíroztam, most kit aláztak meg jobban, az újságírókat vagy a ditróiakat, akik népszavazáson tiltakoztak a bányanyitás ellen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok