2012. augusztus 23., 02:242012. augusztus 23., 02:24
Neki a határokat húzogatták a feje fölött, az én mediterrán fílingemről a köztéri növényzetet sem kímélő rongyrázó divatozás gondoskodik. A minap ugyanis néhány tömbház közé szorítva egy lilás rózsaszín virágú fa láttán kibukott belőlem: nyár vége felé? Hát ez súlyos időzavar! De hamar felvilágosítottak, hogy nem a fával, hanem velem van baj, ez ugyanis ama híres mimózafa. A délvidéki? Az, az. És hogy kerül ez ide, a házak közti térségbe? Van ez már máshol is, kertekben például. Na tessék! És rögtön eszembe jutott a négy év előtti fájdalmam, amikor a központi üde zöldövezetből a pénzszórási/-mosási kedv pillanatok alatt kiirtotta a tujákat, helyükbe a versailles-i parkra hajazó valamiféle csavart bokrokat rakva, de az elfelejtett öntözőcsövek mián – ha jól emlékszem –, alig két hét múlva kiszáradt az egész, és a kukában találta meg méltó helyét. A tizenöt évvel ezelőtti júliusi jégvihar is milyen jó ürügy volt, hogy annyi és annyi gyönyörű nyárfát kivágjanak, magasba törő tökélyük pedig ne zavarhassa többé némi földközelben járó helyi potentát látókörének szárnyalását. S az én gyerekkorom Főutcáját mindkét oldalon szegélyező fasor? Ami ugyebár senkit nem akadályozott az irodalomban is több rendben megörökített kora esti váradi korzózásban? A faládákba, forgáccsal álcázott földbe biggyesztett növények viszont?! Se árnyékot, se illatot nem szolgáltatnak, igaz, hogy trendinek állítólag trendik. Az idős, beteg gesztenyefák helyett diócsemetéket ültetnek, a hársak helyett nem tudom mit, s a kora nyarat jelző akác- és jázminillatnak is befellegzett. Nem tudom, van-e még egyáltalán Váradon akácfa, de a környékünkön már biztos nincsen, s a valaha létező gyönyörű jázminbokorsorok is mind eltűntek. Bánthattak egyes szaglószerveket, vagy a fehér virágözönre voltak allergiásak a pusztítók – mindegy, az időt úgysem lehet visszafordítani. Most már csak arra várok, hátha sikerül valakinek – mondjuk egy merész uniós projekttel – a Köröst összekötnie a Földközi-tengerrel, hogy a mimózafa tövében üldögélve végre teljes lehessen a mi váradi mediterrán fílingünk is.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok