2009. április 29., 12:032009. április 29., 12:03
Ha a madárinfluenza megjelenése körüli tapasztalatainkra gondolunk, azt láthatjuk, Románia jól vizsgázott. Fényesen bizonyította, hogy nem vette félvállról a veszélyről szóló figyelmeztetéseket. Szigorúan igazodott a járvány megállítását célzó előírásokhoz, tízezrével irtotta a fertőzés gyanújába keveredett baromfikat, és – kiváltképp az első időszakban – teljesen elzárta a környezetüktől a fertőzött térségeket. Noha az egészségügyi rendszer ezer sebből vérzett, a madárinfluenza elleni védekezésre bőségesen jutott pénz. Míg a kórházból kiküldték a gyógyszertárba kötszerért a beteget, a beutaltak élelmezését pedig szinte teljes egészében a hozzátartozókra hárították, a madárinfluenza elleni védőruhák, fertőtlenítőszerek, technológiák megvásárlásában nem garasoskodott a kormány.
Éppen ez az, ami gyanakvást szül az emberben a világméretű járványok veszélyéről szóló hírekkel kapcsolatban. Azt tapasztalhatjuk ugyanis, hogy időről időre a sajtót támadja meg valamiféle influenzavírus. Láthatatlan csatornákon terjed, és a legfőbb jellemzője, hogy világméretű rettegést alakít ki. Olyan lelkiállapotot, amelyben indokoltnak tűnik a kormányzati költekezés, amikor követelmény a méregdrága oltóanyagok, védőfelszerelések megvásárlása. És a védőeszközökből általában azoknak van eladó, akik a legaktívabbak a médiavírus terjesztésében.
Egy évtizeddel ezelőtt az ebolavírussal, három évvel ezelőtt a madárinfluenzával riogatták a világot; alapos a gyanú, hogy a haszonszerzés hátsó gondolatával. Roszszul tették, mert az is lehet, hogy most tényleg lenne ok aggodalomra, hogy a sertésinfluenza valós veszélyt jelent az emberiségre. A korábbi megvezetések azonban védőoltásként hatottak. Mára már az illetékes államférfiakban is kezdett kialakulni az immunitás a médiafertőzésekkel szemben. Meglehet, azt mérlegelik, jobb helyen van az a pénz, ha a cukorbetegségre, a rákkutatásra, a szívbetegségek megelőzésére, kezelésére fordítják, lehet, hogy nem kell bedőlni a Nyugatról jövő riogatásnak. Bízzunk benne, hogy nekik van igazuk.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.