Hirdetés

Más dimenziók

Habár a sportágat kicsit is ismerők számára önmagában az összehasonlítás szentségtörésnek számít (éppen erre mondja a szakzsargon, hogy zongorázni lehet a különbséget), jó pár tanulság levonható a román és az európai labdarúgás között tátongó színvonalbeli szakadék alapján.

Rostás Szabolcs

2012. május 22., 09:272012. május 22., 09:27

Az analógia ezúttal a hétvége kiemelkedő futballeseménye, a Bajnokok Ligája döntője, valamint a hazai pontvadászat, a Liga 1 véghajrája kapcsán kívánkozik elő. Persze teljesen értelmetlen lenne, éppen ezért eszünk ágában sincs azt elemezgetni, fellelhetők-e hasonló okok, elemek a londoni Chelsea gárdájának a Bayern München otthonában aratott diadala, illetve a Kolozsvári CFR-nek a városi ősrivális, az Universitatea pályáján kivívott bajnoki címe között. Mindez épp annyit tenne, mintha összehasonlítanánk a Didier Drogba győzelmet érő büntetőjét a Ricardo Cadújéval. Sokkal több keresnivalónk van azonban a két mérkőzés pusztán emberi dimenzióinak vizsgálata terén.

A müncheni Allianz Aréna mintegy hatvanezer német szurkolója döbbenten és szomorúan könyvelte el, hogy kedvenc csapata hazai környezetben elbukta a klubcsapatok legvágyottabb trófeájáért folytatott küzdelmet. Ennek ellenére nem fogott vad gyűlöletkampányba az angol ellenfél vagy annak drukkerei ellen, akik zavartalanul éltethették a Kékek győzelmét München utcáin, ugyanígy a bajor játékosok sem zavarták le saját gyepükről az önfeledten ünneplő londoni futballistákat.

Ehhez képest az U futballistái és stábja a Kolozsvár Arénában szó szerint lelökdösték a térfélről a harmadik bajnoki címüket ünneplő vasutasokat, a szurkolók egy része pedig tiltakozásba kezdett az ellen, hogy a „magyar” csapat a vadonatúj, korszerű stadionban játssza BL-meccseit. Nem mellékesen arról az arénáról van szó, amelyet a megyei önkormányzat közpénzből építtetett, vagyis nem egyik vagy másik csapat feuduma. Csak hát Romániában, és ezen belül Kolozsváron sajnos legtöbben csak azon igyekeznek, hogy a falak, a stadionok szintjén utolérjék a német színvonalat, az ottani mentalitásból, fair playből viszont már nem kérnek. Pedig ez a legfájóbb különbség…

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés