Harcoltam a fehér uralom ellen, és harcoltam a fekete uralom ellen. Egy olyan demokratikus és szabad társadalom ideálját tűztem ki célul, amelyben mindenki harmonikusan és egyenlő esélyekkel él együtt – mondta Nelson Mandela bírósági védőbeszédében, nem sokkal azelőtt, hogy 1964-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.
2013. december 08., 21:162013. december 08., 21:16
A kitűzött célok melletti őszinte elkötelezettség és az áldozat nem volt hiábavaló: 27 évnyi börtön után kiszabadult, majd néhány évvel később, az első szabad választásokat követően Dél-Afrika elnökeként kapott lehetőséget arra, hogy megpróbálja megteremteni a valódi esélyegyenlőséget és az egyensúlyt az elnyomás miatt gyakran bosszúra szomjazó fekete és a korábbi teljhatalma elvesztése nyomán szorult helyzetbe került fehér lakosság tagjai között.
Ha mindez nem is valósult meg maradéktalanul – a mai Dél-Afrika is az ellentmondások országa, a gazdagság és a mélyszegénység továbbra is egymás mellett létezik, gazdasági és szociális problémák egyaránt szép számmal akadnak, és a közbiztonság is kívánni valót hagy maga után –, az ország akkor is jobb hely, mint amilyen 1990 előtt, az apartheid idején volt. Amikor a tíz százalékos fehér kisebbség a lehető legprimitívebb módon sokadrangú polgárrá fokozta le az őslakos feketéket, és nem csupán az volt megszabva, hogy hol lakhatnak és hol nem, de még az is, hogy a buszokban, illetve a parkokban hova ülhetnek le.
A most 95 éves korában, hosszas betegséget követően visszavonultságban elhunyt Mandela tudta, mert saját bőrén is megtapasztalta: abban a társadalom senki sem lehet igazán szabad, amelyben az egyik csoport minden áron domináns pozíciót akar, és annak érdekében, hogy azt megőrizze, alapvető jogokat tagad meg a társadalom más csoportjaitól. Ott, ahol vagy egy, gazdasági és fegyveres erejénél fogva hatalomba került kisebbség, vagy egy számbeli fölénye miatt domináns többség egyoldalúan akarja a saját szabályait rákényszeríteni mindenkire, ahol egy őslakos közösség kultúráját, nyelvét szándékosan háttérbe szorítják, nem lehet jogegyenlőségről beszélni.
Nelson Mandela ezt már évtizedekkel ezelőtt megértette Dél-Afrikában. De a ma Európájában sem árt megszívlelni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!