2009. június 29., 10:512009. június 29., 10:51
A hároméves Zsófit még úgy ahogy követni tudom, de az ötéves férfiú már úgy feladta a leckét, hogy azóta egyéb nem is fut a számítógépemen, csak a keresőprogram. A Wikipédia a kezdőoldalam. És sürgősen elő kell kerítenem egy magyar–ötéves szótárt, ha azt akarom, hogy aktívan részt vegyek a társalgásban, ne csak nézzek ki a fejemből. Mert azt mondja az ifjúember két ugrálás között, hogy ő egy padavan.
Hogy mi? – kérdezem, mert megrökönyödöttségem közepette legalább ennyi nyitottságom megmaradt: „ha nem tudod, kérdezd meg” intelem mindig jól fog. Hát jedi-növendék vagy valami hasonló, aszongya. A fiatalember Csillagok háborúja-rajongó, értem meg én is az összefüggést, bár a padavant nem egészen. Majd szemrebbenés nélkül meséli tovább, azt szeretné, ha a kishúgát Asszuka Tanakának hívnák, de az édesanyja valamiért ódzkodik ettől.
És ez a gyerek különben örökmozgó, úszni jár, focizik, nem rabja sem a televíziónak, sem a számítógépnek. Egyszerűen csak figyel, ragad rá minden információ, és ebben a világban ilyen fogalmak és nevek röpködnek. El mellettem. Ezeket én már nem értem, és nincs időm, hogy tartsam a lépést, bepótoljam az elmaradást. Ezekkel együtt kell születni és kész. Nagyapáinknak is hiába magyarázzuk, hogy ne csapják a szelet a bársonyos hangú telefonrobotnak.
A vakon dübörgő haladás bennünket lehet, hogy nagy ívben elkerül, de gyermekeinket nem nagyon tudjuk elzárni előle. Ismerőseink mesélik, hogy amikor kiköltöztek falura, úgy döntöttek nem viszik a televíziót. Van ott elég látnivaló, az ólban disznó, a háztetőn macska, az udvaron tyúk, a kéményen gólya, igaz, hogy mindez a szomszédban zajlik, de mégiscsak szem előtt és érintésnyi távolságban.
Arra egy percig sem gondoltak, hogy a globalizáció is a szomszédból támad. Még teljesen gyanútlanul fogadták, amikor a szomszéd beállított egy zsák pityókával, hogy legyen a „hitvány” városiaknak. A szomszéd nem elégedett meg ennyivel, és hamarosan az ajándékba hozott, használt tévékészüléket is lecsapta az asztalra: hogy legyen, amit nézzenek azok a szegény városi gyerekek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok