Hirdetés

Magyar virtus

A nyitógálához hasonló pompával vasárnap este Londonban lezárultak hát a 30. nyári ötkarikás játékok, egyúttal négy évig pihen az olimpiai láng. Jó lenne hinni, hogy az elmúlt tizenhét nap során ismét tanult egy kicsit az emberiség sport- és felebaráti szeretetből, fair playből és küzdeni tudásból, és hogy ebben az időszakban a világ háború sújtotta övezeteiben kevesebbet dörögtek a fegyverek.

Rostás Szabolcs

2012. augusztus 14., 09:572012. augusztus 14., 09:57

Ma minden elismerés és gratuláció kijár a brit fővárosban a legnagyobb sikerért megküzdő több mint tízezer sportolónak, közülük pedig különösen azoknak, akik végül éremmel a nyakukban térhettek
vissza hazájukba. Közöttük természetesen a magyar olimpikonoknak, akiknek egy egész nemzet szurkolt azért, hogy Hajós Alfréd, Gerevich Aladár vagy Egerszegi Krisztina nyomdokaiba lépjenek, újra és újra bebizonyítva a világ előtt a magyarok rátermettségét.

A korábbi ötkarikás játékokhoz hasonlóan az idei olimpián is sokaknak feltűnt: a lakosság számához viszonyítva a magyar élsportolók rendre kimagasló teljesítményt produkálnak a különböző sportágakban, maguk mögé utasítva számos, „nagyobbnak” tartott nemzet kiválóságait. Persze a számok magukért beszélnek: a magyar csapat 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzéremmel a 9. helyen zárt a londoni olimpia éremtáblázatán, amelyen előttünk olyan sportnagyhatalmak végeztek, mint az Egyesült Államok, Kína vagy Nagy-Britannia.

Mindez természetesen büszkeséggel tölt el minden magyart, a számháborúnál azonban sokkal fontosabb kiemelni sportolóink emberi tartását, példamutatását. Például a világcsúccsal első Gyurta Dániel úszó gesztusát, hogy aranyérme másolatát elküldi a tavasszal elhunyt norvég klasszis, Dale Oen családjának, a sokak által leírt Risztov Éva bravúros visszatérését vagy – hogy ne csak az első helyen végzetteket említsük – a sérülten is tovább küzdő, 5. helyen végzett Joó Abigél cselgáncsozó hősiességét.

Valamennyien megmutatták, hogy méltó utódai az 1896 óta több mint másfél száz aranyérmet összegyűjtő magyar olimpikonoknak, akikkel együtt bevonultak a magyar és az egyetemes sporttörténelembe. És akiknek köszönhetően valamennyien büszkék lehetünk arra, hogy magyarok vagyunk.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés