JEGYZET – Először valami rossz viccnek hittem. Nézem a naptárt, hátha csak úgy elillant a március, és április elsejei bohóckodásnak estem áldozatul, de nem, a napok a helyükön, a hír igaz: törvénytervezet a magyar nyelv napjának „kikiáltása” végett.
2015. március 08., 20:252015. március 08., 20:25
Most, ebben a felfűtött hangulatban?! Ülünk, és vígan fűrészeljük magunk alatt a fát?! Általában nem vagyok híve a különböző nyakatekert összeesküvés-elméleteknek, tudtommal üldözési mánián sincs, de akkor mi történik? Minek kell november 13-ának a magyar nyelv napjává lennie?! És a többi napon mi lesz?
Ne legyen igazam, de félek, hogy egyhangúlag meg fogják szavazni ezt a dicső napot, apró betűs kis záradékot toldva hozzá: a többi napon viszont tilos lesz az állam hivatalos nyelvén kívül mást használnunk. Nekünk, csak nekünk! És örüljünk, hogy az anyanyelvünknek szentelt egyetlen napon kívül még ebben is kivételezettek lehetünk.
Olyan ismeretlen ez a logika? Mert nekem nem. De úgy látszik, Adynak ismét igaza van: igen, nekünk mindig, most is Mohács kell. Mert csak akkor szállunk alá a fellegekből. Az álmodozásból, hogy mi volt, mi volna, ha és mi minden lehetne. Közben pedig jót nevetnek rajtunk azok, akik döntenek-szavaznak helyettünk is.
Egyetlen példa: a nagy port felvert nagyváradi utcanevek körüli harcban teljesen elsikkadt, hogy a történelmi városközpontot nemcsak megálmodó, de meg is építő idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán így együtt, „csomagban” nem érdemelt egyebet, mint egy akkor még járdával sem rendelkező, krumpliköves külvárosi sikátort, a hajdani Pece utcát: str. Rimanóczy lett belőle, és kész. A
helyi tanács rábólintott, megszavazta, büszkén kipipálta, hogyha nem is az eredeti helyén, de csak van ilyen nevű utca Váradon, amikor pedig felébredtek, mi is történt, már késő volt. Sebaj, majd tüntetünk, aláírást gyűjtünk stb. Halvaszületett nagymama kalandjai!
De mondom, ez csak egyetlen példa, gondolom, más településeken is bőven akad hasonló. Már bebizonyosodott, hogy Brüsszelt nem nagyon izgatják ezek a problémák, különösen nem, ha egy nagyhangú rikkancs azt kiáltja: ezeknek már az sem elég, hogy a nyelvüknek külön napja van a közéleti naptárban, még a többi napon is úgy akarnak beszélni, hogy azt más ne értse?! Meddig lehet ezt tűrni?!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!