Hirdetés

Mágneses taszítás

Ha az érettségi bizonyítványát nem is hajlandó megmutatni, a maga keltette nagytudós-hírét most bizonyítja a tanügyminiszter: olyasmit sikerül feltalálnia, aminek eddig épp az ellenkezőjét hitte a világ. És mint a mesebeli kis szabólegény, ő is többet üt egy csapásra. Na nem épp hetet, ennyire ne túlozzunk – de kettőt: tudományos felfedezése mellett arról is tanúbizonyságot tesz, hogy bár – pillanatnyilag – ő a honi tanügy főmuftija, sem a tanulóifjúság, sem pedig a tanügyi személyzet lélektanához nem konyít annyit sem, mint egy kis dedós.

Molnár Judit

2011. augusztus 01., 03:202011. augusztus 01., 03:20

S hogy ne feszítsem tovább az érdeklődés húrját, elárulom: őminisztersége a mágneses taszításnak a tanodák környékén általánosítható érvényét találta fel. Igen, nem elírás, és nem tévedés: ha eddig azt hittük, hogy a mágnes zsigeri tulajdonsága a vonzerő, méghozzá ama híres nyelvújítás kori delejes, most majd megtapasztalhatjuk az ellenkezőjét.

A nagy tudós ugyanis kiizzadta a hamisítatlan rendőrállamra visszautaló ötletet – az iskolákba diákokat, tanerőket egyaránt kizárólagosan be- és kiléptető mágneskártyákat. Így nagyon könnyen lehet majd ellenőrizni, mikor, mennyit késik az a vásott gyermek vagy lógós felnőtt, mennyivel előbb hagyja el az iskolát… Nagyjából ennyi fog kiderülni. De az aztán kegyetlenül kiderül! És azonnal lehet majd intézkedni! Húúú, de jó lesz.

Önnön zsenialitásának megünneplése közepette arról elfeledkezett a tudós miniszter, hogy az iskolák zömének van az udvarról nyíló hátsó kerítése, amit – különösen, ha a távozni akaró diák és tanár egymás vállára mászik – nagyon könnyen át lehet ugrani. Jól fognak szórakozni az épületben maradók, amikor majd a lógósok gúláját nézik, netán némán drukkolnak is nekik, hogy még becsengetés előtt sikerüljön a kiugrálás. Nem tudja továbbá a fő-főkorifeus, hogy az emberi, de különösen a gyermeki lélek olyan, hogy a tiltásra épp az ellenkezőjével reagál: elég csak annyit mondani a spenóttól utálkozva elforduló Pistikének, hogy azt neki nem szabad ennie, addig vissza sem adja a fazekat, amíg ki nem kanalazta a zöldfőzeléket. Vagyis: a tiltott részleges lógás kiváltható az iskola teljes elkerülésével. Íme a mágnes(kártya) taszítóereje! (Lehet, hogy ennek ellenszerén épp most dolgoznak a minisztériumi agyak, melléktermékként pedig feltalálnak majd valami olyan csodanyomkövetőt, ami aztán végképp elveszi a nebuló kedvét a tanulástól?!)

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés