Ma is elvennék tőlünk

Nem is magával az épülettel van a baj, hiszen az éleseszű román tanácsosok szívesen belaknák a budapesti kormány pénzéből felhúzott, a református egyház tulajdonában lévő ingatlant. Az igazi gondot, veszélyt, félelmet, rémisztő ellenséget a létesítmény eredeti rendeltetése jelenti, kelti életre, mely egy szóban így foglalható össze, így jellemezhető: magyar.

A kalotaszegi kisváros önkormányzata szerdai ülésén elutasította az anyaországi kormánypénzből épült óvodának kezelésbe vételét és működtetését, azaz a hétfői tanévkezdéskor üresen marad a július 17-én felavatott, 300 millió forintból felépített modern, kétszintes épület, melyet négy óvodai és egy bölcsődei csoport befogadására terveztek. A hetek óta tartó, a helyi szinten ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt által indított, sokak által felkarolt vérnacionalista hadjáratnak így sikerült felrúgatnia a bánffyhunyadi városi tanácsban eddig működő koalíciót, ugyanis a polgármestert is adó Nemzeti Liberális Párt sem szavazta meg az új épület átvételét: az RMDSZ-es tanácsosok magukra maradtak.

Ép ésszel felfoghatatlan, egyúttal vérlázító, ami Kalotaszeg „fővárosában”, a több mint 9000 lakosú, közel 30 százalékban magyarok lakta Bánffyhunyadon történt, történik. Az oktatási infrastrukturális gondokkal küszködő kisváros irányítói ugyanis inkább felülnek holmi olcsó, ezerszer eljátszott, a valóságtól teljesen elrugaszkodott, de mindig beváló magyarellenes hangulatkeltésnek. Mintsem hálás köszönettel elfogadnák, hogy Budapest átveszi a tehetetlen helyi, megyei önkormányzat, ilyen és olyan román hatóság, igazgatóság, befektetési, fejlesztési program, projekt, alap, szakbizottság, minisztérium, a kormány, azaz a román állam feladatát, és új oktatási intézményt épít a település gyerekeinek.

Ja, hogy mindezt egy bizonyos nemzetpolitikai céllal csinálja? Alapvető emberi jogok, így az anyanyelv használatához, gyakorlásához, illetve az anyanyelven tanuláshoz való jog nevében? Egy etnikai kisebbség, jelen esetben nemzettársak nyelvi-kulturális értékeinek megőrzése, védelme, megmaradása érdekében? Magyaroknak? Sőt jobban mondva bárkinek, de magyarul? Ez a baj?

Igen, ez a baj. Bánffyhunyadon most ezt diszkriminációnak, szegregációnak könyvelik el önkormányzati szinten is, eleget téve a román médiában nagy teret kapó, habzó szájú nemzetféltők követelésének: amíg az új óvoda nem fogad be két román csoportot is, addig a városi tanács nem veszi át az ingyen kapott épületet, nem ad működési engedélyt, nem fedezi a fenntartással járó költségeket, tehát az ingatlan nem használható a közoktatási rendszerben.

Az sem számít, hogy az eddig más helyszíneken működő négy magyar óvodai csoport új helyre költöztetésével a helyben maradó román gyerekek kényelme is javulna a rájuk oly gondosan vigyázó önkormányzati képviselők, tulajdonképpen a román állam által biztosított körülmények között. Ja, hogy ezek nem túl fényesek?! Akkor nem kéne tenni valamit?! Ja, hogy nincs pénz?! Aha, akkor csak várjuk a szánkba repülő sült galambot?!

Magyarország a lassan hat éve zajló óvodafejlesztési programja keretében csaknem ezer beruházást (új épületek, illetve felújítások) valósított meg a Kárpát-medencében – mindezekből csak Erdélyben több mint száz új óvoda épült és több mint 375 újult meg a budapesti kormány támogatásából. Hihetetlen, elképesztő számok. Aki haszonélvezője mindennek valamilyen formában, jól tudja, mit jelent ez a gyerekek, de a teljes ottani közösség számára. Az esetek túlnyomó többségében belátják ezt a helyi román hatóságok képviselői is, akik rendszerint kidüllesztett mellel vágják át a szalagot, és kampányokban is szívesen dicsekednek a beruházással, kicsit saját megvalósításként is eladva a fejlesztést.

No de ennél „magasztosabb” céljai vannak az ismét egyre nyíltabban testet öltő romániai háttérhatalmaknak, amelyek Magyarország és a magyarok folyamatos lejáratásában, kijátszásában, kizsákmányolásában érdekeltek, és ennek érdekében hosszú évtizedek óta húzogatják a gyűlölet mindent könnyen mozgató szálait. Rendkívül elkeserítő, hogy ma, a 21. században is simán elvennék azt, amit mi kaptunk ajándékba, amit nekünk építettek, ami a miénk. Mondván amott: ha nekünk nincs, ha nem lehet minduntalan a miénk a tiétek, akkor inkább nektek se legyen.