Lóvá téve

Mint ismert, a volt elöljárót a diszkriminációellenes tanács elmarasztalta a kijelentés miatt, amelyet még nyolc éve egy tévéműsorban tett. Ő azonban fellebbezett, és a bíróság alapfokon, majd jogerősen is neki adott igazat.

Az érvelés igazi logikai gyöngyszem, és minden bizonnyal a román igazságszolgáltatás egyik csúcspontja: eszerint a lovakhoz a köztudat csak pozitív képzeteket társít, ellentétben a varjakkal, amely madár nevével a román nyelvben a romákat illetik sértő módon, vagyis nem lehet ráfogni, hogy a magyart a lovak nyelvének nevezve etnikai intoleranciát gerjesztene az elkövető.

Most aztán elmélázhatunk azon, hogy micsoda kulturális különbségekre világít rá a veretes indoklású ítélet, hiszen a magyar nyelvben a „lóvá tenni valakit” kifejezésnek annak ellenére is negatív értelme van, ha egyébként a magyart lovas nemzetnek tartjuk. Persze ilyen, a magyar nyelv és kultúra behatóbb ismeretét feltételező tudást nem várunk el a román igazságszolgáltatás jeles képviselőitől.

Felmerül viszont a kérdés: innentől nyugodtan hasonlíthatunk állathoz embereket, esetleg a nyelvüket állatok által kiadott hangokhoz, amennyiben úgy értékeljük, hogy olyan állatokról van szó, amelyekhez pozitív képzetek kapcsolódnak? Például ha mostantól a románt a nyulak nyelvének nevezzük, mert a nyúl az olyan kedves, bolyhos állat, és egyébként is, ő hozza a húsvéti tojást, akkor azzal tulajdonképpen dicsérőleg jellemezzük, és fel sem merül, hogy esetleg a román hadsereg háborús teljesítményeit akartuk jellemezni vele?

Vagy ha azt mondom az ítéletet kimondó bíróra, hogy „Te ló!”, akkor az ő saját logikája alapján ezzel semmilyen formában nem sértem meg, nem dehumanizálom, hiszen a lovakhoz nem kapcsolódnak negatív konnotációk. Ő maga mondta, ugyebár…

És akkor még ott van az is, hogy milyen állatokhoz szabad embereket és nyelveket hasonlítani, és milyenekhez nem? Hol húzódik a határ a komilfó lények és azok között, amelyek esetében a hasonlat már sértő és diszkriminatív? Mert vannak az egyértelmű dolgok: az oroszlán, a medve, a szarvas, vagy a fehérfejű rétisas általában pozitív kontextusban jelenik meg, hiszen az erőt, a bátorságot és a méltóságteljességet testesítik meg, míg a hiénához, a sakálhoz vagy a bűzös borzhoz egyértelműen negatív tulajdonságokat társítunk. Vannak viszont a határesetek: például a mormota, a repülőkutya, a rozmár vagy a guppi melyik kategóriába tartozik?

Ezúton kérném hát fel a jeles bírákat, hogy a magamfajta, ideológiailag kevésbé képzett polgárok kedvéért állítsák össze és tegyék közzé azon állatok listáját, amelyekhez hasonlíthatunk embereket, és azokét, amelyekhez nem, mert a világért sem szeretnék senkit sem megsérteni.

Persze a viccelődésen túlmenően az ítélet meglehetősen durva üzenetet hordoz. A magyar nyelv „lóvá tételével”, az indoklásban megfogalmazott nyakatekert, nevetséges „érveléssel” ugyanis a bíróság egyértelműen amellett tette le a garast, hogy Romániában az őshonos magyar közösséggel szemben megengedett a sértő és diszkriminatív magatartás. Elvégre Funar magyarokkal kapcsolatos véleményét és korábbi, hisztérikusan magyarellenes megnyilvánulásait ismerve egyértelmű, hogy nem dicsérni akarta a magyarokat, amikor nyelvüket a lovakéhoz hasonlította, hanem igenis súlyos, megalázó sértésnek szánta. Ezzel minden józan eszű ember tisztában van, aki nem egy kő alatt töltötte az elmúlt harminc évet.

Az ítélet ugyanabba a sorba illeszkedik, mint a Klaus Iohannis államfő esetében hozott ügyészségi döntés, amely értelmében nem tartották uszítónak azt a felvetést, hogy a magyarok Erdély megszerzésére törekednek. Vagy az ugyancsak egy ügyész által megfogalmazott álláspont, miszerint a „Ki a magyarokkal sz országból!” szlogen harsogása sem nem uszító, sem nem diszkriminatív.

Amennyire átlátszóak, annyira károsak az ilyen ítéletek, hiszen általuk ráütik az igazságszolgáltatás jóváhagyó pecsétjét a magyarellenes megnyilvánulásokra. Elvégre ilyen körülmények között nem hogy az autonómia ügye nem vethető fel a civilizált párbeszéd határain belül, de egyenesen a bíróság mondja ki, hogy legitim dolog akár alpári módon is fellépni a magyar anyanyelvhasználat ellen. És teljesen mindegy, milyen hajánál fogva előrángatott érvekkel próbálják mindezt leplezni, bennünket nem tesznek lóvá.

Mondhatnánk: kilóg a lóláb.