Lehet Moldovának orosz vagy román helyett európai jövője?

másrészt Putyinnak és az „orosz világnak” címzett üzenet lett volna, amelynek Sandu és támogatói reményei szerint arról kellett volna szólnia, hogy az ország polgárainak többsége egyértelműen kiáll Moldova nyugati orientációja és integrációja mellett. (Mintha Moszkva valaha tényleg figyelembe vette volna, mit akar egy adott országban az ott élők többsége).

Az eredmény viszont határozottan nem ez lett: mint kiderült,

Persze ez nem von le semmit a voksuk értékéből, csupán azt mutatja, hogy számukra mások a prioritások, közvetlen egzisztenciális okokból szavaztak úgy, ahogy szavaztak, azt szeretnék, ha könnyebben és szabadabban közlekedhetnének Nyugat-Európa és a hazájuk között – ehhez jelenleg a román állampolgárság felvétele is szükséges, ami bonyolítja az életüket –, miközben az otthoniak a jelek szerint úgy látják, hogy az életük jobbra fordulása, a gazdasági helyzet javulása a konkrét kormányzati intézkedésektől függ, nem pedig attól, hogy szándéknyilatkozatot tesznek egy távoli, homályos uniós integrációról, legitimálva ezzel Maia Sandu kampányízű kezdeményezését.

Vagyis

Az persze egyértelmű, hogy egy, a hagyományos értelemben vett demokratikus, gazdaságilag is prosperáló, erős szövetségesekkel bíró jogállamban jobb az élet, mint a birodalmi ambíciókat dédelgető Moszkva befolyása alatt.

Az Európai Unió még a mai, egyre leromlottabb, egyre inkább centralizálódó, birodalmiasodó állapotában is jobb, mint az orosz világhoz tartozni – már csak azért is, mert az EU-ban legalább megvan az esély az irányváltásra.

Azonban ez

Egyre több a vadhajtás Brüsszelben, és a központosítást célzó és a szuverenitást védő oldal közötti, ideológiáktól átitatott küzdelem híre Moldovába is eljutott, ami sokakat elriaszthatott az EU melletti egyértelmű állásfoglalástól.

A „felvilágosult” oldal hívei persze – a vártnál szorosabb eredmény miatti frusztrációjukat kompenzálandó – közben az orosz propagandára hivatkoznak, amely „megmételyezte” az egyszerű moldovaiak elméjét, és az Unió elleni szavazásra sarkallta őket.

Ebben amúgy nem sokat tévednek.

Természetesen Moszkva pénzt paripát és fegyvert nem kímélve próbált beavatkozni, a beszámolok szerint attól sem riadt vissza, hogy „különleges egységeket” képezzen ki utcai provokációkra, konfliktusok szítására, az államrend megdöntésének rövid távú tervével.

Ezeket jórészt sikerült megakadályozni – minden bizonnyal az amerikai és az európai hírszerző szervek hathatós közreműködésével –, azonban a különböző csatornákon számos álhír és féligazság jutott el az emberekhez, ami minden bizonnyal sokakat befolyásolt.

Ám ne tekintsük gyereknek a szavazópolgárokat:

Amikor például egy neomarxista vagy egy szélsőséges zöld politikusra – vagy újabban magát centristának valló, balliberális irányba eltolódott egykori konzervatívra – jön rá a dühöngőroham az EP pulpitusánál, és az általa egyedül helyesnek vélt eszmétől eltérően gondolkodók ellehetetlenítését követeli, bizony minden józan gondolkodású emberben felötlik, hogy itt bizony nincs minden rendben, és változás kell – és határozottan nem az utópista, ideologikus föderalista irányba.

De térjünk vissza Moldovához.

A kérdés ugyanis az, hogy miért annyira fontos Európa egyik legszegényebb, komolyan vehető gazdasággal nem rendelkező, folyamatos elvándorlással küszködő országa Moszkva számra, hogy ennyi erőt feccöl a saját befolyás alá vonására?

Oroszország Napóleon és Hitler óta azon ügyködik, hogy az orosz befolyás határa a lehető legtávolabbra tolódjon ki az orosz területektől, hogy ezzel a lehető legnagyobb távolság, széles ütközőzóna legyen a határ és a potenciális ellenséges erők között. Azt pedig végképp egzisztenciális fenyegetésnek tekinti, ha évszázadokig orosz befolyás alatt levő területek ki akarnak bújni Moszkva „szerető” gondoskodása alól.

Ennek egyik ékes bizonyítéka Ukrajna, de a kicsiny Moldova is fontos, hiszen

Márpedig Moldova egy esetleges fegyveres konfliktus esetén ideális felvonulási terület lenne délnyugati irányból Oroszország irányába, ami a hagyományos birodalmi gondolkodásmód és a már említett geopolitikai paranoia miatt határozottan nem kívánatos a Kreml urai számára.

Ezért tartja Moszkva lélegeztetőgépen a szakadár Transznisztriát, és ezért tesz meg mindent, hogy Moldova ne szakadjon ki végleg a befolyása alól. Úgyhogy előrevetíthető, hogy

Egyébként szembetűnő, hogy egyes vidékeken az átlagosnál is határozottabb volt az elutasító voksok aránya az EU-referendumon.

Ilyen hely az autonóm Gagauzia, ahol elenyészően kevesen támogatták a felvetést. Ami megint csak nem tudható be teljes mértékben az orosz ellenszélnek: a térségben tudják, látják hogy az EU felé Románián keresztül vezet az út, még ha nem is a Bukarestben sokak számára nedves álmokat okozó „egyesülés” – értsd: Moldova államiságának felszámolása –, hanem „csupán” a román befolyás növekedése révén.

Közben élnek a gyanúperrel, hogy az uniós integrációt nem csupán Bukarestben képzelik el sokan úgy, hogy az Moldova Románia általi bekebelezése révén valósul meg, hanem egyes nyugati kancelláriákon sem bánnák.

De ha nem is számolódna fel Moldova államisága, éppen a magyar közösség helyzete miatt nem hiszik el, hogy az EU egyértelmű garancia lenne a kisebbségi jogok – pláne a nekik és nekünk is kijáró kollektív jogok – szavatolására.

Ez ellen éppen Románia tehetné a legtöbbet, ám az

Ilyen körülmények között Moldova Oroszország és Románia között feszeng – és kétséges, hogy ha egyáltalán lehet, mikor lehet a két ország befolyásolási törekvései közepette igazi európai jövője.