2012. április 17., 09:152012. április 17., 09:15
De hát mit is lehet még újat mondani erről a nagyon-nagyon sajnálatos száz év előtti esetről?! Amit még lehetne, az sem új, sőt, száz évnél sokkal-sokkal régibb, nagyjából egyidős magával az emberrel. Azaz az emberi természetre vonatkozik. Ami – természetesen – nem azonos a nagy anyatermészettel. Hiszen a Titanic esetében sem a természet volt a hibás, a jéghegyekről régtől tudtak, az nem pillanatok alatt pusztító földrengés.
Az ember viszont minél többet tud a természetről, annál kevésbé ismeri fel önmaga természetének a buktatóit. Annyi minden más mellett ezt is József Attila fogalmazta meg a leginkább érthetően: „Még nem nagy az ember. / De képzeli, hát szertelen.” A technika fejlődésének segítségével egyre inkább úgy látja magát, mint vitézlegényt a gáton. Aki mindent kiáll. S ha esetleg az ellenkezője történik, akkor legtöbbször már arra sincs idő, hogy bevallja a tévedését.
Távol álljon tőlem, hogy egy másfél ezer ember életét követelő tragédián poénkodjam, vagy cinikusan tanácsokat osztogassak, hogyan és miképpen lehet okosan élni. (Jó volna, ha tudnám, legalább a magam számára megfogalmazni!) Csak mostanában, amikor szinte naponta hallani újabb és újabb elektronikus kütyük piacra dobásáról, amitől aztán olyan könnyű lesz az életünk, hogy minden pillanatban a piheként való elszállás fenyeget majd, gyakran eszembe jut a Titanic. A technikai forradalom (és ez ehelyt nem a reklámszövegek „forradalmian” új ízei, mosóporai vagy fogkeféi) hajnalán, száz évvel ezelőtt végső soron jogosan érezte úgy az ember, hogy most már csak a csillagos ég a határ.
Egy évszázad elteltével, mostanság pedig sokan úgy érzik, hogy már az sem. Az elektronika mindent megold, mindenhová elvisz, csak állni kell a gáton, vitézül, rezzenetlenül. Mindaddig... Jaj ne, csak nehogy már jósolgatni is kezdjek! De a hosszú tapasztalatra támaszkodó bölcsködés azért engedtessék meg nekem. És senki ne vegye zokon a figyelmeztetést, hogy technika ide, villogó kütyük oda, de az emberi természet jóformán semmit nem változik: érezhetjük mi magunkat vitézkedő legényeknek, ha a gátakban is ott munkál valahol a „gátság” öntudata.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok