2009. szeptember 22., 10:352009. szeptember 22., 10:35
A jól neveltek elnézést kérnek, és pironkodva ki is fizetik a mikuláscsomag árát. Az ügyesebbek viszont praktikákat eszelnek ki. Sok veszteségébe kerül az önkormányzatoknak ez a macska-egér hajsza, hiszen mindig az fizet rá, aki helyesen jár el. A szabálytalankodó autók csomagtartójának nagy részében ugyanis véletlenül akad egy olyan akkumulátoros sarokcsiszoló, amelyikre vágólap van erősítve.
A rendesebbek a leszerelt vasat otthagyják az utcaszélen, a vadabbak eladják ócskavasként. Olyan megoldás is van, amelyet csak a külföldi tanfolyamokon okosodott sofőrök ismernek. Szerintük úgy a legkönnyebb megoldani a gumiszorító helyzetet, hogy háromnegyed részig kiengedjük belőle a levegőt, aztán az egyik kedves barátunk, aki mellesleg komoly testépítő munkát végez délutánonként, minden erejét latba vetve visszafogja a kerékbilincset, mi pedig óvatosan, hátramenetbe kapcsolva, kigördülünk a kalodából.
Aki úgy véli, van elég pénze a helyi önkormányzatnak, az beteszi a szerkezetet a csomagtartóba, és hazaviszi, aki pedig megszánja a közvagyont, elhelyezi a járdaszegélyen. Ellenben a rend őrei nem ma szálltak le a falvédőről, és a hátuk cseppet sem meszes. Nemcsak felhelyezik a műszert, de a folyamatot videóra is rögzítik. Ha nem kapják meg a szükséges pénzt, és a bilincset sem találják, bíróságra mennek.
Ott majd HD-minőségben visszanézik az esetet, és a vetítésre ingyenmozijegyet küldenek az ezermester autósnak. Az egyik partiumi megyeszékhelyen évente fele-fele arányban fizetnek és köszörülnek. Ez nem is olyan rossz arány, mert ha fejlődne a kisiparosok szakértelme, akkor decemberre már egyetlen kerékbéklyója sem lenne a parkolóőrségnek.
Nem is értem, mi értelme van a szabályoknak, hisz mindenki azon ügyeskedik, hogy áthágja őket. Gondolom, azért hozzák a rendeleteket, hogy felmérhessék a lakosság kreativitását. Két kifizetett büntetés ára kitesz egy új kerékfogót. Tehát ha kiszámoljuk, a fele fizet, a fele lop, így év végére ugyanannyi bilincs lesz, mint januárban, mert az eltűnteket pótolni kell. Amennyiben jövőre is így dolgoznak a sofőrök, megint nullszaldós lesz a parkolóőrség költségvetése.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.