2009. március 23., 11:242009. március 23., 11:24
Minden oka megvan rá, hiszen fivére más vallású nőt vett el feleségül, ráadásul a fiuk egy román lánnyal kavar. A felsőbb szervek nemigen foglalkoznak a település dolgaival, mert a polgármester nem a számukra megfelelő párt színeiben indult, s még magyar is. A polgármester nem tehet erről, a helyi rendőr segítette őt a székhez, ha cserébe tűzifának valót bélyegeztet ki az önkormányzat erdejében, amit a rendőr és az erdész közösen értékesítenek majd.
Jól megy most az üzlet, igaz egy nagy erdőrészt vissza kellett szolgáltatni az egyháznak, mert a pap erősen kezdett szimatolni. Nem volt neki elég, hogy visszakapott egy csomó épületet, s a segélycsomagokból turkálót üzemel. Megteheti, mert közösen bonyolítják a dolgot a felettesével, aki nagyon jó kapcsolatot ápol a külföldiekkel. Az ottani alapítvány küld időnként egy kamion ruhát, hogy el tudja számolni tevékenységét, mert egyébként az itteni egyházzal közösen belevágtak a turizmusba: egyházi tulajdonban lévő épületeket alakítanak át panzióvá, az egyházi iskolák ebédlőit, pedig a turisták étkeztetésére használják.
Kukutyinfalván sajnos nincs területük, pedig az nagyon vonzza a külföldieket. Ezért építettek oda templomot s „szolgálati lakást” húsz hívőnek, és ezért nem alakulhatott meg Bivalyröcsögén a leányegyház, ami ötven fővel bővítette volna az egyház tagjait. Ennek következtében a templom nélkül maradt gyülekezet felvett egy teljesen új vallást, ami viszont vegetarianizmust követel, s ez jól is jön, mert a bivalyröcsögei húsüzlet a szomszéd falu papjáé. Ezért haragszik rá Kovács, a hentes, neki nem volt hamarabb pénze megvenni a boltnak való épületet, épp akkor kellett kifizetnie fia tartozásait, aki megállás nélkül iszik.
Figyelem, a fenti történet kitalált, de nagyon is reális eseményeken alapul! Ha mindenki őszintén megvizsgálja környezetét, szinte minden szereplőt be tud helyettesíteni egy valódi személlyel. Vajon mennyit kell változzék még a világ, hogy Bözsi néni bokája többet ne ficamodjon ki?
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.