2010. augusztus 20., 11:272010. augusztus 20., 11:27
Nos, ellenállok a kísértésnek, hogy az eredmény alapján a bunkó amerikaiakon köszörüljem a tollamat, pedig igencsak elgondolkodtam azon, hogy a felmérésben szereplő gólyák valószínűleg egy barlangban cseperedtek fel, és farkasok, valamint fülesbaglyok nevelték fel őket, ha eddigi pályafutásuk során egyszer sem találkoztak még a két névvel a modern populáris kultúrától eltérő kontextusban. Csak hát az a gond, hogy a legkevésbé sem vagyok meggyőződve arról, hogy például nálunk sokkal jobb eredménnyel járna egy ilyen felmérés.
Az elmúlt években a rendszerváltás, illetve a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója alkalmából, magyar fiatalok körében készített felmérésekből is meglehetősen hátborzongató dolgok derülnek ki, utóbbi kapcsán például olyan is volt, aki úgy tudta, Trianon az egy gonosz külföldi politikus, aki ellopta tőlünk Erdélyt. Ilyenkor szoktam elgondolkodni azon, hogy azért mégis mi zajlik manapság az iskolákban? Ez lenne az eredménye annak az elméletnek, miszerint nem a tanulók lexikális tudására kell helyezni a hangsúlyt, nem kell őket adatokkal leterhelni, hanem képességeket kell fejleszteni? Ami persze nagyon jól és modernül hangzik, mint minden szép elmélet, de legalább annyira üres és használhatatlan is. Mert mégis mit értünk azon, hogy leterhelés meg képességfejlesztés?
Mi az az adatmennyiség, ami már tehernek minősül, és mi az, amit még könnyedén elbír egy diák? Az ilyen felmérések arra engednek következtetni, hogy az átlagot a szent esélyegyenlőség jegyében igyekeztek a legrosszabb felfogóképességű diákok szintjére belőni, így aztán például a megkérdezett egyetemi hallgatók esetében a művészettörténet-órákon a gimnázium befejezéséig a barlangrajzokig, zenéből meg a szűk barlangjáratokon keresztülfúvó szél süvítéséig jutottak el. Szép trend ez, és rájöttem, hogy mindezzel tulajdonképpen az egyetemi oktatók közérzetén próbál javítani a rendszer. Hiszen lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetemi tanárt töltse el jó érzéssel, hogy a tágra nyílt szemű diák tőle hallja először, miszerint Beethoven egy zeneszerző, Michelangelo pedig reneszánsz festő és szobrász volt. Hogy aztán az új információ birtokában azon morfondírozzon: milyen hülyeség már egy kutyáról zeneszerzőt, egy vírusról meg festőt elnevezni.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.