Furcsa ugye, hogy egy olyan országban, ahol nyíltan a világ arcába mondják: gyógyíthatatlan az egészségügyünk, ha bárkinek mégis bármilyen baja akad a törvénnyel, azonnal hangzatosnál hangzatosabb betegségeket talál ki magának?!
2016. január 31., 19:302016. január 31., 19:30
Lassan már észre sem vesszük, ha egy nagystílű, világvagánya lenyúlóról a börtön kapujában hirtelen kiderül, hogy fél a sötétben, nem mer egyedül maradni/nem tud mással közös helységben hálni, esetleg újból elgennyed a születésekor nem épp szakszerűen elkötött köldökzsinórja. Márpedig mindez halálosan komoly sérelem, ami egyszerűen kizárja az olyan brutális büntetést, hogy pihe-puha kalács helyett kétes színű rabkenyeret kelljen fogyasztania.
Már beszéltünk ennek a börtönkerülő divatnak a csúcsteljesítményéről, a levitézlett, magát az orvostudomány legmagasabb létrafokára biggyesztő fővárosi főpolgármesterről, aki naponta talált ki magának újabb és újabb kórokat, záróakkordként egyetlen nap alatt tizenkettőt, melyeket aztán a rács mögül kikerülve, csodálatos módon mintha elfújtak volna – egyszóval, tudjuk, hány pénzt ér őkelme, nincs miért szót vesztegetni rá. De az utca legegyszerűbb embere is, miután órákat ácsorogva várja egy-egy szentséges lábszárcsont puszilgatási lehetősége után az ingyenkaját, elunja a várakozást, és sápítozni kezd, hogy ő mennyire beteg, meg milyen műtétje volt, a többiek próbálják saját bajaikkal felülírni, és az egész vallásos zarándoklatból lesz egy útszéli cirkusz.
Szóval ilyen körülmények között az illetékesek miért nem igyekeznek egy kissé menteni a mundér becsületét, kihasználni ezt az össznépi ürügybetegeskedést, mondván, hogy lám-lám, ennyi bajt úgysem lehet egyszerre gyógyítani. Miért folyamodnak egyre gyakrabban az úgynevezett közgyógyászathoz, amikor telefonhívásokkal, írásos üzenetekkel csalnak ki pénzt azoktól, akik pontosan, rendszeresen befizetik az adót és illetékeket épp azért, hogy legyen miből gazdálkodni a közjó érdekében. Megvenni például a kórházakba az elengedhetetlen felszerelést!
De ott, ahol a közpénz az Csákiné szalmája, nincs mit várni. Ha így megy tovább, oda jutunk, hogy a lebukott tolvajok kitalált bajaira is közadakozást hirdetnek meg, nehogy már meglakoljanak szegények a tetteikért. Már csak ez hiányzik, ez volna a világcsúfja közgyógyászat!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!