2009. augusztus 21., 11:142009. augusztus 21., 11:14
Merthogy ő olvasta az újságokban, sőt hallotta a tévében is, hogy a derék környezetvédők azt mondták: nem is olyan mérgező a marosvásárhelyi kombinát füstje, igaz, hogy sárga, igaz, hogy túl közel van a vegyi üzem a városhoz, de biztosan csak képzeljük, hogy árt a szervezetünknek.
Mondom: könnyű neki, akihez menetrendszerűen, folyamatosan érkezik a fenyőgyanta illata. Persze én is olvasom a megnyugtató, szerintem a félrevezetésünket szolgáló környezetvédelmi jelentéseket, miközben reggel néha azt hiszem, hogy rám telepedett a divatos malacinfluenza. No meg figyelem, hogy egyre tömöttebbek, telítettebbek a várótermek a tüdőgyógyászati kezelőkben. Az allergológusok sem győzik fogadni a pácienseket, ami nem is csoda, hiszen ha jól tudom, csak kettő van belőlük Marosvásárhelyen.
Ebben a Kárpát-medence-szerte virágairól és tisztaságáról híres városban ma is fullasztó, homályos a levegő, mintha bűzös leplet terítettek volna fölénk. Olvasom, hogy „szegény” kombináttulajdonosoknak idén, az első negyedévben csak 2 millió lej volt a tiszta nyereségük, miközben tavaly a dupláját vágták zsebre, 4 millió lejt. Sajnáltatják magukat kellőképpen, de közben terveznek is. Úgy hallom, már 2015-ig elkészült a fejlesztési tervük.
Úgyhogy semmi remény. Majd ha én már alulról szagolom az ibolyát, a felszínen élők még akkor is fulladoznak majd a csípős kombinátszagtól, és bizonyára őket is nyugtatgatják majd az állami ökológusok. Miközben a most háziorvosoknak becézett körzeti orvosok már harminc évvel ezelőtt kimutatták, hogy a kombinát környékén légúti betegségben szenvedők száma sokszorosa, mint azoké, akik a távolabbi lakótelepeken tüsszögnek. De ez ma – úgy látszik – senkit sem érdekel.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.