Hirdetés

Kössük fel a leveleket!

JEGYZET – A rengeteg műsormegszakító reklámmal már nagyon sok mindenkinek tele a hócipője, és védekezésül inkább nem is figyelnek oda a harsányan, kizárólag csak most és csak nekünk célzott gagyiságokra.

Molnár Judit

2014. július 06., 20:302014. július 06., 20:30

Nagyjából én is így vagyok ezzel, bár amióta véletlenül eszembe jutott, vajon a hirdetések miért csak a fizikai létünkkel foglalkoznak, messze elkerülve az agyunkat, az értelmünket vagy annak hiányát, épp ezt kezdtem el figyelni.

De hiába, csak és kizárólagosan azt hallom, mitől leszek fiatal(abb), karcsú(bb), a hajam fényes, fogam villogó és így tovább. Jó, tudom, a szépítőszereket nem kötelező megvenni, különösen nem, ha úgysem hisszük a néhány napon belüli fiatalító hatást.

Ám úgy vettem észre, hogy az utóbbi években, talán a frászbuk egyre általánosabbá válása révén, mind több és több egészséges életmódra vonatkozó, már-már kötelezőként előtálalt blődségekkel bombáznak. Persze tudom, hogy jobb a bajt megelőzni, mint túl későn szaladgálni fűhöz-fához, na de az is egyfajta betegség, ha valaki állandóan arra gondol, milyen esetleges bajt milyen fű-fa-virággal lehetne elkerülni.

Az ilyen még ha makkegészséges volna is, hamarosan belebetegszik a rettegésbe. Nem akarok a magam csapdájába esni, és az egészségvadászokat bizonyos szakrendelésre irányítani, tudok viszont egy jó módszert, amit csak itt és csak most közhírré tennék, ráadásul a különböző fiatalító és jó állapotban megtartó csodaszerektől eltérően ez az általam ajánlott módszer még pénzbe sem kerül. Csak egy jó, életerős fát kell hozzá kiválasztani, és annak leveleit módszeresen és ütemesen hozzákötözgetni az ágakhoz.

Lehet fentről vagy lentről kezdeni, mindegy, fő, hogy akkorra legyünk készen a levelek felkötésével, amikor a naptár szeptembert kezd mutatni. És láss, világ, csodát, más fákról lehullnak majd a levelek, de a miénkről nem. Örvendezhetünk kedvünkre: nálunk nem lesz soha ősz! Hurrá, megállítottuk az időt!

A hosszú téli napokra is van ötletem: egy-egy ágról leszedjük a leveleket, óvatosan, a sötétség leple alatt, hogy tavasszal legyen majd helye az újaknak. Egyéni kreativitás kérdése, ki milyen újításokat vezet még be, de semmiféle kencére nem lesz szüksége annak, aki tesz az ősz jövetele ellen. Nem kell legelni, magokat szemelni, leveket szürcsölni, csak szorgalmasan kötözgetni. De vigyázat, nehogy leessünk, mert odalesz, kárba vész a sok-sok drága, megállított időnk!

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés