2009. május 21., 12:312009. május 21., 12:31
A hatalmasok közötti viszonyok pedig teljesen elmosódtak. A rendőr is eljárt a szekus nevében, a párttitkár is a polgármester nevében; nem lehetett világosan látni, hogy kinek mi a feladata, mi a hatásköre.
Csak 1990-ben tanultuk meg, hogy elméletben hogyan is néz ki a demokratikus berendezkedés, hogy a hatalmi ágak szétválasztása a rendszer működésének a nyitja. A nagy gazdasági vállalkozások is úgy lehetnek sikeresek, hogy vannak akik megszabják az irányt, aztán a célok megvalósítására szerződtetnek egy menedzsert, aki csapatot szervez maga köré.
Így működik ez a nyugati demokráciákban is.
A parlament törvényeket hoz, a kormány pedig gyakorlatba ülteti ezeket. Az a leggyakoribb, hogy a parlamenti többség kormányoz. A többség pedig a többségi elv alapján olyan törvényeket fogad el, amelyek a kormánynak is megfelelnek.
Már 2003-ban gyakran érveltek a politikusok az akkori alkotmánymódosítás szükségessége mellett azzal, hogy vissza kell adni a parlamentnek a törvényhozói szerepet. A korábbi kormányok ugyanis túlontúl rákaptak a rendeleti törvénykezésre. A sürgősségi helyzetekre hivatkozva maguk vették át a törvényhozói szerepköröket is. A parlamentre csak az általuk meghozott sürgősségi kormányrendeleteket utólagos elfogadásának a szerepét rótták.
Az alkotmány megváltozott, a gyakorlat megmaradt. A Boc-kormány – ugyanúgy mint korábban a Tăriceanu-kormány – ontja a sürgősségi rendeleteket, és a nagy horderejű kérdésekben pedig – mint most a közalkalmazottak egységes bérrendszerének a kialakítása – a parlamenti felelősségvállalás eszközével próbálja elkerülni, hogy a képviselők is beleszólhassanak a vitába. Ha így haladunk, lassan megint elérkezik az az idő, amikor a felserkenő generációk nem tudják megkülönböztetni a pártunkat, kormányunkat és parlamentünket.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok