Konjunktúralovagok

Hiába van köztük olyan is szép számmal, aki valóban nyakig benne van valamilyen korrupciós ügyben, az, hogy mindez egyre inkább médiashow-nak hat, mert az ügyészségen valakik mindig gondoskodnak arról, hogy az aktuális ügyekrõl minden részlet kiszivárogjon a sajtónak, egyáltalán nem az eljárások hitelességét növeli.

Vagy az adóhivatal, amely felrúgva azt a jogfilozófiai elvet, miszerint a büntetésnek mindig arányban kell állnia az elkövetett bûn mértékével, nagy adóellenõrzési nekibuzdulásában nevetséges összegû hiányok vagy többletek miatt zárt be drasztikus lépéssel egy hónapra kisboltokat vagy cukrászdákat.

De hasonlóan mûködnek a dolgok magasabb szinten is. Klaus Johannis államfõ például lassan egyetlen alkalmat sem szalaszt el, hogy hûségesküt tegyen az Egyesült Államoknak. Nota bene, természetesen egy olyan, az országnak és a térségnek védelmet nyújtó katonai szövetségesrõl van szó, amellyel a közös, nyugati civilizációs gyökerek is összekötik Európát, ugyanakkor Bukarest lassan úgy viselkedik, mintha Washington érdekeinek elsõ számú kijárója lenne Európában.

Johannis nemrég Törökország európai uniós csatlakozása mellett szállt síkra – ami ugyan az EU tagállamainak jelentõs része számára nemkívánatos az eltérõ kulturális és civilizációs háttér, a bizonytalan politikai környezet, valamint a nagyszámú muzulmán bevándorló lehetõsége miatt, az Egyesült Államok azonban saját stratégiai érdekei miatt kitartóan kardoskodik mellette.

Kiállt az államfõ a transzatlanti kereskedelmi szerzõdés mellett is, ami szintén Washington szívügye – ugyanakkor Európában felháborodást okoz, hiszen az amerikai és az EU-illetékesek a nyilvánosság kizárásával tárgyalnak egy olyan dokumentumról, amely korlátlanul szabadíthatná rá az európai piacra az amerikai cégeket és termékeket. 

Arról nem is beszélve, hogy a külpolitikai prioritások között az EU-kapcsolatok mindig a Washingtonnal és a NATO-val ápolandó jó viszony mögé sorolódnak.
Ezt az sem teszi szimpatikusabbá, hogy az oroszok az utóbbi idõben egyre gyakrabban bírálják Bukarestet a NATO-nehézfegyverzet és a katonai egységek befogadása miatt.

Sokadszor írjuk le: Oroszország komoly fenyegetést jelent Közép-Európa számára, és addig jó, amíg az orosz érdekszféra határa a lehetõ legkeletebbre húzódik tõlünk. (Ugyanakkor az elmúlt 150 év történelmi fejleményeinek fényében nehezen tudjuk elhessegetni a gondolatot, hogy ha ne adj’Isten jelentõs orosz haderõ jelenne meg a Prut folyó vonalán, Románia csupán néhány órán belül döntene úgy, hogy a nagy Orosz Föderáció elsõ számú európai partnere kíván lenni.)

Továbbra is úgy tûnik: az egyre agreszszívabb ügyészi felbuzdulás, az adóhivatali ámokfutás és a Washington melletti hûségeskük hirtelen megszaporodása még mindig nem a nyugati értékek és a törvényesség melletti õszinte és mély elkötelezettség jele.

Csupán olyan felületes, konjunkturális, neofita megnyilvánulások, amelyekkel az aktuális politikai és egyéb intézményi vezetõk – pillanatnyi érdekeik mentén, és gyakran túlzásokba esve – megpróbálnak imponálni a Nyugatnak. Ennek pedig kétes az értéke.