
Fotó: Pixabay
FÓRUM – A világ népessége két esztendőn át aggódott a koronavírus-járvány rövid vagy hosszú távú következményei miatt. Hosszú hónapok óta az orosz–ukrán (amerikai) háborús konfliktus kiéleződése és a békés megegyezés délibábszerűsége fokozza a szorongásunkat. A világ népességének alig tíz százalékát kitevő Európa (oroszokkal és ukránokkal együtt) a fűtési szezon kezdetén máris diszkomfortérzéssel tekint az alacsonyabb lakáshőmérséklet ellenére is megsokszorozódó gázszámlákra. Szóval, aggodalomra van okunk alaposan.
2022. október 30., 16:482022. október 30., 16:48
De Amerika is aggódik. Az európai szövetségeseknek négyszeres áron eladott energiahordozókból és a fegyvereladásokból itt-ott csurranó-cseppenő jövedelmeken túl azt olvashatjuk, hogy Joe Biden elnök aggódik Magyarországért. No nem azért, mert a benzinkutak a nem magyar rendszámú autóknak drágábban mérik a benzint (ezért hadd aggódjanak az európai szövetségesek, amerikai autó úgysem fog tankolni Magyarhonban), hanem a jogállamiságot ért diktatórikus atrocitások, a sajtószabadság veszélyeztetettsége, a másneműeket ért hátrányos megkülönböztetések stb. stb. stb. miatt.
Megjegyzem, bár nem merjük leírni és kimondani (akkor lenne ám felháborodás!),
Csóváljuk a fejünket, hogy az USA képes lehet arra, hogy az orosz gázvezetéket saját maga robbantassa fel saját exportja növelése érdekében. És főleg az elnökért aggódunk, aki – a világuralomra törekvő Egyesült Államok első számú képviselőjeként – szánalmasabbnál szánalmasabb történetek szereplője, beszűkült szellemi teljesítőképessége okán pedig szavahihetősége egyre inkább megkérdőjelezhető.
Testi-lelki-szellemi állóképessége egy napon sem emlegethető a magyar elnök asszonnyal. És ha már nem lehet komolyan venni az Amerikai Egyesült Államok elnökét, akkor az általa vezetett világhatalomnak a bírálatát mennyire lehet hitelesnek tekinteni, amikor azt kritizálja, hogy a szabadságvágyó (magyar) emberek szabadon elmondják a neki nem tetsző véleményüket.
Csöndesen aggódok magam is. A korrupciós botrányba keveredett és az önkritika gyakorlásáról megfeledkező uniós elnök asszony miatt. A valóságot nélkülöző, az új évezred nyugati ideológiáját visszataszítóan szolgáló és teljesen félrevezető jelentések miatt, amelyekben az egykor példakép Nyugat kitartóan aggódik Magyarország és Lengyelország függetlenségéért. (A magyar szabadságszeretet, Nyugat-védő áldozat már rég el van felejtve, akárcsak a sokat szenvedett, a nagyhatalmak által többször felosztott, a nácik által lerombolt, ám az újjáépítés összefogásából, keresztyénségből és gyermekvállalásból jelesre vizsgázó mindenkori lengyel példamutatás is. A lényeg az, hogy a valósággal nem szembesülő uniós vezetők aggódnak, büntetnek, pénzeket vonnak meg).
A helyzet egyszerre tragikus és komikus, azaz tragikomikus. A kölcsönös aggodalom közepette Európa lassacskán teljesen elveszíti hitelességét, miközben marad a Churchill-i remény, miszerint a demokráciánál nincs járhatóbb út, hiszen „a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma – nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozott”. Számomra azonban a madáchi biztatás a legmeghatározóbb: „Mondottam ember: Küzdj, és bízva bízzál!”
A szerző marosvásárhelyi egyetemi tanár
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!