Hirdetés

Kölcsönkenyér visszajár

Zene a magyar fülnek hallani, amint a román hatóságok képviselői és bukaresti elemzők védelmükbe veszik az európai sajtó által hevesen bírált román állampolgársági törvényt. Néhány napja ugyanis vezető brit, német és olasz napilapok címlapjának vissza-visszatérő témájává vált, hogy százezrével jutnak EU-állampolgársághoz és útlevélhez nem uniós kelet-európai országok, és hogy ez mekkora biztonsági kockázatot jelent a kontinens számára.

Rostás Szabolcs

2010. július 21., 10:192010. július 21., 10:19

A nyugati média elsősorban Romániát vette be a célkeresőbe annak okán, hogy Bukarest „tömegesen” ad útlevelet a nem EU-tag Moldovai Köztársaság polgárainak, és ezáltal „a hátsó bejáraton keresztül” hajtja végre az EU-bővítést. A téma persze a bukaresti politikai és közéletben is visszhangra lelt. Az egyik német lappal replikázva a román külügyminisztérium leszögezte: a bukaresti hatóságok az európai jogszabályokat tiszteletben tartva gyorsították fel az egykor román állampolgárságukat elvesztő személyek és leszármazottaik újrahonosítását, Traian Băsescu pedig arra intette az aggodalmaskodó tagállamokat: jobban tennék, ha az Európát a korábbi években „elözönlő”, ott illegálisan dolgozó moldovaiak „legalizálásán” fáradoznának.

A legmeglepőbbnek azonban nem is a jelenlegi bukaresti vezetésnek az ügyben kifejtett álláspontja számít, az államfőnek és demokratáinak ugyanis korábban sem volt egy rossz szavuk sem például a Budapest által nyújtott kettős állampolgársághoz. Az igazán megmosolyogtató az, ahogyan bukaresti elemzők, újságírók nevezik – joggal – alaptalannak és gyermetegnek a kettős állampolgársággal kapcsolatos nyugati aggodalmakat, közöttük szép számban olyan fórumok és véleményformálók, amelyek és akik évekkel ezelőtt még Adrian Năstase szocdemjeivel versenyt futva vizionáltak nemzetbiztonsági kockázatot és államközi konfliktust a magyar állampolgárság kiterjesztésének szándéka miatt. De íme, mára megjött a jobbik eszük, és olyasmivel érvelnek, amit magyarországi jobboldali politikusok és az erdélyi magyar sajtó mindig is próbált megértetni: az állampolgárság intézményének kiszélesítése nem veszélyezteti a térség stabilitását, és nem is generál tömeges népvándorlást. Csak hát akkor még nem volt fülük hozzá. Nem baj, hogy tanultak általunk.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés