2009. október 29., 11:022009. október 29., 11:02
A szlogen „ők”-je mögé pedig nyilvánvalóan a székükbe kapaszkodó parlamenti képviselőket képzelheti a szemlélő, akiknek mindegy, hogy miként haladnak az ország ügyei, saját jólétük biztosítása a legfontosabb. Kolozsváron e plakátok egy nappal azután kerültek ki, hogy Traian Băsescu a parlamenti bizottságok ellenvéleményét lesöpörve kiírta a népszavazást.
A gyorsaság arra utal, hogy a tengerészkapitány már hetekkel korábban beállította az irányt, és nekivágott a háborgó politikai tengernek. A hirdetési forma újabb példa Băsescu leleményességére. A szemlélő azt olvashatja ki ugyanis belőle, hogy az államfőt most sem a saját mandátuma, hanem az ország ügye, az olcsóbb, fenntarthatóbb politikai rendszer foglalkoztatja.
Pedig hát minden bizonnyal éppen fordítva igaz: Băsescu a népszavazás leple mögé bújva közpénzből próbálja finanszírozni választási kampányát. Talán épp ez a legnagyobb baj a parlament átalakítására vonatkozó javaslattal. Hiszen az ötlet maga nem lenne ellenszenves. Az egyszerű szemlélő számára is világos, nem működnek jól a demokrácia intézményei. Alig létezik olyan jogszabály, amelyet ne a kormány hozna sürgősségi rendelettel. A parlament két háza pedig az utólagos jóváhagyásban is csak zavarja egymást.
A rendszer ésszerűsítésére tehát nagy szükség volna. És az ellenzők azon érvei sem állják meg a helyüket, hogy a létszám csökkentésével a parlament jelentősége csorbulna. A törvényhozó testület tekintélyét ugyanis nem a létszám adja. Tekintélyt a polgárokat szolgáló jó törvényekkel lehetne szerezni.
A jobbítás szándékát a körülmények kérdőjelezik meg. Băsescu kampányszlogenné alacsonyította a demokratikus intézmények átszervezését, ez pedig rontja az esélyét a tényleges megvalósulásnak. A Székelyföld határait sem jelölik a kampányidőben rendre kitűzött határtáblák. Így hát könnyen megtörténhet, hogy a választáson magát Traian Băsescut éri utol a sorsa.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.