Hirdetés

Kis sikerek

Az általános, Erdély- és Partium-szerte növekvő magyarellenes hangulat közepette azért sikereket is elkönyvelhet a romániai magyar közösség.

Balogh Levente

2015. április 29., 20:102015. április 29., 20:10

A felháborodás miatt az egészségügyi tárca lemondott arról, hogy a helyi közösség akarata ellenére nevezze át a kovásznai szívkórházat, Nagyvárad legpatinásabb hídja pedig a magyar közösség nyomására az önkormányzat döntése nyomán a városalapító lovagkirály, Szent László nevét viselheti.

Persze ahhoz, hogy a kovásznai kórház ügyében visszakozott a minisztérium, az átnevezést felvető szélsőséges szervezet taktikai hibája is kellett, hiszen névadóként egy megkérdőjelezhető szakmai teljesítményű személyt jelölt meg.

Váradon pedig csupán kisebb csatát nyert a magyar közösség, hiszen a híd elnevezése taktikai lépés a román többségű önkormányzat részéről: így próbálják kifogni a szelet azon több ezer civil vitorlájából, aki a városalapító szent király szobrának ismételt felállítását kéri a bihari megyeszékhely főterén.

Mégis, ezek a sikerek azt jelzik, hogy a közös, jó ügyek melletti minél szélesebb körű magyar kiállás eredményes lehet. Ezért hátrált meg a minisztérium, és ezért kényszerült engedményekre a váradi városvezetés. Mint ahogy vélhetően a magyar polgármester megválasztása érdekében létrejött marosvásárhelyi összmagyar, pártok fölötti fellépés riasztotta meg annyira a település román vezetőit, hogy a helyi rendőrség vezetője eszelős összegű bírságokkal fenyegeti a kétnyelvű utcatáblákhoz ragaszkodó polgárokat, így próbálva meg elbizonytalanítani, megfélemlíteni és meghunyászkodásra kényszeríteni a magyar közösséget.

Mindezek alapján jól taktikázva és közösen kiállva, nem egyetlen pártszékházból kézivezérelt álegységbe tömörülve, hanem a nézőpontok és a megközelítések pluralizmusát megőrző szervezeti sokszínűség megtartásával, de a közös célokban megegyezve és azokért helyi és országis szinten is öszszefogva, a jogköveteléseket bel- és külföldön folyamatosan hangoztatva talán van esély arra, hogy a magyar közösség gátat vessen a visszaszorítására törő soviniszta erőknek, és újabb lépéseket tegyen a magyar és román nemzetiségű román állampolgárok közötti valós nyelvi és kulturális jogegyenlőség felé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés