2009. október 01., 10:132009. október 01., 10:13
Biztos, az utókor is megemlékezne róla, amikor nemzedékek sora pallérozná szellemét a Zsófi által megmentett intézményben. De én földhözragadt létemre megfosztom gyermekem a héroszsorstól, Zsófi nem is tudja, hogy mire rendeltetett, az iskola pedig vakon tovább rohan a vesztébe.
Mert én és az iskola másként látjuk a megmentést. Az iskola Zsófira vár, én pedig úgy gondolom, az iskola fogja magát, és jó erősen mentse meg. Az alaphelyzet a következő: választott falunkban is a szemünkre vetette a tanító néni, hogy milyen fészekrakó az olyan, aki reggel beviszi gyermekét a városi óvodába, így fog megszűnni az árnyas fák között megbúvó meseszép óvoda, gyermekhiányból kifolyólag.
A meseszép óvoda azonban csak déli tizenkettőig vállalja gyermekemet, utána passzol. Tehát a forgatókönyv úgy alakulna, hogy én délben hagyok csapot-papot, hazaautózom, elveszem a gyermeket, majd állok és nézek ki a fejemből, hogy most mi legyen. Mert mi lenne, ha az óvoda olyan ajánlattal rukkolna elő, hogy tátanám a számat, pislognék, és nem tudnék ellenállni. És hagynám a várost, és Zsófi a falusi napközi szmogmentes udvarán énekelhetné a Boci, boci tarkát. Az iskolával hasonló a helyzet.
Ha mindenki a belvárosi vagy a jó nevű iskolába akarja íratni csemetéjét, megszűnnek a lakótelepi iskolák, s akkor sírhatunk, hallom évekig. Mert nem tudok globálisan gondoskodni, felelős polgárként nem foglalkoztat az iskola jövője, szűk látókörömbe csak Zsófi kerül be, önös érdekem felülírja a közöset. Vállalom, fütyülök az iskolára és annak a jövőjére. És újra csak azt gondolom, az iskola is kezdje el önmaga megmentését, ha jót akar. A város egyik legjobb nevű iskolája is lakótelepi.
És az sem adományba kapta a jó hírét. Annyi mindent ajánlhatna az iskola, amiért választanánk, anélkül hogy mártírként odavetnénk gyermekünket a megmentéséért. Lehetne például alternatív, mondhatná azt is, hogy csak egy keveset tanít, de azt jól, vagy hogy nem hajszolja, versenyezteti a diákokat, egyszerűen csak fejleszti képességeiket, és az első négy évben írni-olvasni-számolni okítja. Vagy kínálhatna saját úszómestert, biciklitúrákat, nyári tábort, síoktatót. Valamit, bármit, mert arra ugyan hiába vár, hogy Zsófi megmenti. Hiába, ilyen földhözragadt az anyja.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok