Ki szeretne szakmát tanulni?

mert a közoktatásban túlreprezentált az elméleti és reál IX.-XII.-ess oktatás. Sokkal több líceumi osztály indul, mint amire szükség lenne. A mai rendszer gyökerei a kilencvenes évek végére és a kétezres évek elejére nyúlnak vissza, amikor a magánegyetemek lobbija uralta a szakminisztériumot, nekik kellett diákokat szállítani, hogy diplomagyárként működhessenek. A rendszer odáig fajult, hogy a korábban működő szakiskolákat bezáratta, felszámolta a minisztérium, sőt az egyik PSD-és oktatási miniszternek olyan elképzelése született, hogy azok a diákok is beiratkozhassanak egyetemre, akiknek az érettségi vizsgája nem sikerült.

Az elmúlt 10-15 évben már a drasztikusan fogyatkozó diáklétszám határozta meg a tanügy túlélő szerkezetét, minden középiskola próbálja menteni a menthetőt. Olyan diákokkal indítanak kilencedik osztályokat, akikről már a képességvizsga alapján meg lehet állapítani, hogy nem líceumi oktatásba, hanem szakképzésbe valók. Nincs ebben semmi rendkívüli: amióta világ a világ, mindig voltak jó szellemi képességű, jobban tanuló gyerekek, és akinek kevésbé ment a tanulás, az elszegődött inasnak, ahol mesterembert faragtak belőle.

A mai világ viszont azt hirdeti, hogy bárkiből lehet informatikus, orvos, mérnök, pap, közgazdász vagy tanár, csak éppen akarnia kell. Be kell iratkozni a líceumba, onnan majd folytatja valahogy a gyerek. Ez a szülők álma és a fiatalok orra előtt elhúzott mézesmadzag, ami előbb-utóbb kiábrándultságot, csalódást, frusztrációt okoz. Az egymást követő kudarcok után sokan rádöbbennek, hogy mégiscsak jobb lett volna szakmát tanulni.

Egy mérnöktanár ismerősöm mesélte, hogy az egyik magyar líceumban nekiestek a tanárkollégái és a szülők is, hogy a nyolcadikos gyerekeknek miért népszerűsíti a szakoktatást. Miért butítja a gyereket? – vonták kérdőre a csemetéiket rangos értelmiségi pályára álmodó szülők. A gépészmérnök végzettségű pedagógus ott is hagyta a tanügyet, tanári fizetésének talán a háromszorosát is megkeresi mérnökként. De

Állandóan halljuk, hogy nincs elegendő kőműves, ács, hegesztő, gépkocsiszerelő, villanyszerelő vagy szakács, de szinte minden ,,menő” szakmát fel tudnék sorolni, ahova fiatalokat várnak. Érdemes lenne történelemórán elmagyarázni a fiataloknak, hogy milyen rangja volt az iparosok céhének, hogy felnézett rájuk a világ. Ami valójában napjainkra sem változott meg, de értékvesztett világunkban sok ember összekeveri a vágyait a lehetőségeivel.

Erről is érdemes lenne többet beszélni gyerekeknek és szülőknek egyaránt.