Ki szeretne szakmát tanulni?

2024. június 26., 19:332024. június 26., 19:33

2024. június 26., 20:092024. június 26., 20:09

Rájár a rúd a romániai szakoktatásra. A közbeszédben gyakran elhangzó szakmunkásképzés szükségessége olcsó szlogenné vált, mert a tanügy mostohagyerekeként kezelik, ahova a ,,megbélyegzett” gyerekek kerülnek.

A legtöbb szakiskola azzal vág neki a diákok nyári beiskolázási időszakának, hogy az oktatási intézmény vezetői nem tudják, betelnek-e a meghirdetett helyek, elindulhatnak-e az eltervezett osztályok, lesz-e elég jelentkező. A romániai szakiskola rendszerint csak annak függvényében tud tervezni, hogy a számítógépes líceumi helyleosztásokat követően kipotyogó diákok beiratkoznak-e a város vagy a megye leggyengébb színvonalú középiskoláiba, vagy eldöntik, hogy szakiskolába mennek mesterséget tanulni. Vannak, persze, szerencsés kivételek, amikor egy általa preferált szakmát szeretne elsajátítani a fiatal, és úgy kerül szakmunkásképzőbe, valójában azonban a véletlenszerű választás jellemző, amikor a nyolcadikot végzett diákot erre a pályára ,,sodorják” a körülmények.

Hozzáértő tanügyi szakemberek sokszor elmondták már, hogy Romániában a tanügyi rendszer szerkezetével vannak gondok,

mert a közoktatásban túlreprezentált az elméleti és reál IX.-XII.-ess oktatás. Sokkal több líceumi osztály indul, mint amire szükség lenne. A mai rendszer gyökerei a kilencvenes évek végére és a kétezres évek elejére nyúlnak vissza, amikor a magánegyetemek lobbija uralta a szakminisztériumot, nekik kellett diákokat szállítani, hogy diplomagyárként működhessenek. A rendszer odáig fajult, hogy a korábban működő szakiskolákat bezáratta, felszámolta a minisztérium, sőt az egyik PSD-és oktatási miniszternek olyan elképzelése született, hogy azok a diákok is beiratkozhassanak egyetemre, akiknek az érettségi vizsgája nem sikerült.

Szerencsére a romániai tanügy ámokfutása véget ért, a diplomagyárként működő magánegyetemeket bezárták, a közoktatás szerkezete mégsem változott.

Az elmúlt 10-15 évben már a drasztikusan fogyatkozó diáklétszám határozta meg a tanügy túlélő szerkezetét, minden középiskola próbálja menteni a menthetőt. Olyan diákokkal indítanak kilencedik osztályokat, akikről már a képességvizsga alapján meg lehet állapítani, hogy nem líceumi oktatásba, hanem szakképzésbe valók. Nincs ebben semmi rendkívüli: amióta világ a világ, mindig voltak jó szellemi képességű, jobban tanuló gyerekek, és akinek kevésbé ment a tanulás, az elszegődött inasnak, ahol mesterembert faragtak belőle.

A mai világ viszont azt hirdeti, hogy bárkiből lehet informatikus, orvos, mérnök, pap, közgazdász vagy tanár, csak éppen akarnia kell. Be kell iratkozni a líceumba, onnan majd folytatja valahogy a gyerek. Ez a szülők álma és a fiatalok orra előtt elhúzott mézesmadzag, ami előbb-utóbb kiábrándultságot, csalódást, frusztrációt okoz. Az egymást követő kudarcok után sokan rádöbbennek, hogy mégiscsak jobb lett volna szakmát tanulni.

Egy mérnöktanár ismerősöm mesélte, hogy az egyik magyar líceumban nekiestek a tanárkollégái és a szülők is, hogy a nyolcadikos gyerekeknek miért népszerűsíti a szakoktatást. Miért butítja a gyereket? – vonták kérdőre a csemetéiket rangos értelmiségi pályára álmodó szülők. A gépészmérnök végzettségű pedagógus ott is hagyta a tanügyet, tanári fizetésének talán a háromszorosát is megkeresi mérnökként. De

sorolhatnék nagyon sok olyan szakmát, ahol busásan megtérülne, ha a diák és a szülő idejében felfedezné a szakoktatás előnyeit.

Állandóan halljuk, hogy nincs elegendő kőműves, ács, hegesztő, gépkocsiszerelő, villanyszerelő vagy szakács, de szinte minden ,,menő” szakmát fel tudnék sorolni, ahova fiatalokat várnak. Érdemes lenne történelemórán elmagyarázni a fiataloknak, hogy milyen rangja volt az iparosok céhének, hogy felnézett rájuk a világ. Ami valójában napjainkra sem változott meg, de értékvesztett világunkban sok ember összekeveri a vágyait a lehetőségeivel.

Erről is érdemes lenne többet beszélni gyerekeknek és szülőknek egyaránt.

vezércikk