2011. augusztus 22., 05:472011. augusztus 22., 05:47
Sebaj, ez igazán nem gond. Az egyik ablaknál baráti beszélgetés zajlott, a nyaralás részleteinek tálalása, a hölgy nem úgy nézett ki, mint aki hamar befejezné a szöveget. Csakhogy a másik ablaknál sem történt semmi, az idős úriember állt és várt. Megkérdeztem, hogy mi történik: a válasz, hogy a nyomtató nem reagál az indító parancsra. Az egyik alkalmazott betelefonált valahová, a nyomtató kidobott egy papírt, de megint leállt. A láthatóan nehezen mozgó idős úrnak elmondták, milyen bankokhoz mehet fizetni, és kegyesen útjára engedték. Ezután következtem volna én, nekem is kezdték a bankokat sorolni, de – sajnálom, ilyen a természetem – dühbe gurultam, szónoki kérdést intézve az alkalmazottakhoz, hogy vajon mi történne, ha nem fizetni, hanem valamit kérni tértem volna be hozzájuk. Nem értették, mit akarok, illetve csak a hangom öblössége zavarta a fülüket. Hogy ne kiabáljak. Nem kiabálok, ilyen a hangom, a termetemnek megfelelő. És várom a választ: mikor fogják végre a különböző hivatalokban belátni, hogy ők vannak a fizetni óhajtó balekokért, és nem fordítva. Ne küldözgessék erre meg arra a klienseket, ne sétáltassák őket fölöslegesen, hanem igyekezzenek a számukra „felkínált” összeget elfogadni. És ha a nyomtató bemondta az unalmast, írjanak kézzel egy nyugtát az összegről, és viszontlátásra. Értetlenül néztek rám, feltehetőleg már elfelejtették, mi az a nyugtatömb, esetleg néhány betű írott képe esett ki az emlékezetükből... nem tudom. Az sem kizárt, hogy valóban én vagyok eszement, ha ilyesmiért háborgok, és nem hálálkodom külön, ha megmondják, hol, merre próbálkozhatok még a pénzem átadásával. De mi történik, ha mondjuk a bankban áramszünet van? Vagy ott is vacakol a nyomtató? Addig kóválygok, amíg végre belátom: hagyjam a csudába a fizetni akarást, legyek olyan, mint azok, akiket bezzeg nem sétáltatnak ide-oda, mert eszük ágában sincs számlákat fizetni?! Ez lesz a vége? Azért még reménykedem, hisz a krónikus betegségek – köztük az én számlafizetési mániám is – tudtommal elég nehezen gyógyíthatók.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok