Miután Marosvásárhelyen sikerült páros lábbal felrúgni a kompromisszum esélyét, most Kolozsvárott keményített be az RMDSZ, felpanaszolva, hogy a rivális pártok folyton bírálják a szövetséget. A retorika ismerős, nem ez az első alkalom, hogy az RMDSZ azzal vádolja ellenzékét, hogy a szövetség kiváló megvalósításai ellenére a konstruktív hozzáállás helyett csak pocskondiázni képes a tulipános alakulatot, miközben mégis szeretne együttműködni vele.
Holott a bírálat és az együttműködésre való szándék nem zárja ki egymást. Elvégre ha a rivális pártokban tevékenykedő politikusok annyira szeretnék a szövetséget, akkor valószínűleg ott politizálnak. Viszont a józan ész felülkerekedhet az ellenszenven: ha közös fellépés szükséges ahhoz, hogy sikeres legyen a magyarság, akkor ezt meg kell lépni. Az esetleges koalíciók amellett, hogy jobban mozgósíthatják az RMDSZ politikájából kiábrándult választópolgárokat, arra is jók lehetnek, hogy a szövetség fölötti kontrollt lehetővé tegyék. Hiszen az RMDSZ eddig kényelmes helyzetben volt, úgy számolt el a választóknak, ahogy éppen akart, néhény útszakasz leaszfaltozása, egy-két sportcsarnokavatás feledtette a teljesítetlen vállalásokat. Egy politikai partner viszont hatékonyabb eszközökkel kérhetné számon az ígéreteket. Igaz, az RMDSZ szempontjából épp ez lehet a koalíciókötés egyik legfőbb ellenérve.
Nem mintha amúgy arról lennénk meggyőződve, hogy az RMDSZ-szel rivalizáló magyar pártokban csupa önzetlen, szerzetesi és apácai lelkületű ember tevékenykedik, aki egyéni gyarapodásra nem, csakis a közösség épjtésére szeretné felhasználni pozícióját. De ha az összefogás révén mégiscsak nyerhet a közösség, talán érdemes lenne megpróbálni. Hiszen helyi szinten talán a magyar pártok is lehetnek olyan jó partnerek, mint az USL.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.